jelenetekben mindig egy helyben van, szinte nem is mozdul, arcizma se rezdül,
míg Vasizu letérdelései és felpattanásai, ide-oda járkálása, végletekbe forduló
mimikája a vonzás és taszítás ellentéteit jeleníti meg.
A belső vívódásként is értelmezhető jelenetet egy szolga megjelenése köti ösz¬
sze a külvilággal és támasztja alá Aszadzsi üldözési mániáját. A pókháló kastély
felől fegyveres lovasok közelítenek, de zászlókkal nem jelzik, hogy kihez is tartoz¬
nak. Vasizu a szoba másik felében lévő kardjáért kap, majd futva indul, hogy saját
szemével lássa, mi történik. A következő néhány beállítás remekül érzékelteti
a különböző térben körülhatárolt területeket. Először a szoba, aztán a tornác,
az udvar, végül a ház kapuja, ahol a védettnek gondolt otthon találkozik az el¬
lenségesnek feltüntetett külvilággal. Természetesen a hír végül nem támasztja
alá az első feltevéseket. Vasizu ura érkezik látogatóba, aki inkognitóban indult
vadászni.
Ez az alaptalan feltételezés fel kellene, hogy nyissa Vasizu szemét: nem biztos,
hogy minden az, aminek először látszik. És bár Vasizu megint csak hajlana a jó¬
zan ész szavára, Aszadzsi újabb és újabb érveket, csűrés-csavarást képes kihozni
az adott helyzetből, hogy ura végül már nem képes vele vitába szállni.
Érdemes kiemelni, hogy bár Aszadzsi rezzenéstelen arca, minimális mozgása,
arcfestése mind a japán nó-színház hagyományait idézi, sokkal fontosabb, hogy
ezekkel az elemekkel, amelyeket a szellem figurájánál is megfigyelhetünk, egy
sajátos kapcsolat jön létre Aszadzsi és a szellem között. Úgy is fogalmazhatunk,
hogy Aszadzsi a szellem helyi képviselője. Azt amunkát, amit a szellem elkezdett
a jóslattal, Aszadzsi fejezi be a folytonos ellenvetéseivel, helyzetértelmezéseivel.
A kapcsolatnak egy nagyon fontos eleme az a paravánszerű berendezési tárgy,
ami akkor jelenik meg először, amikor Vasizu az első gyilkosság éjszakáján
elfoglalja az Északi Helyőrség épületében azt a szobát, amelyben elődje öngyilkos
lett." Ez a paraván mintegy kicsinyített, szimbolikus megfelelője annak a , kuny¬
hónak", amiben Vasizu és Miki a szellemet látja énekelve fonogatni. A paraván
mindkét esetben elválasztja a tér egyik részét egy másiktól, azonban ez átjárható
elválasztást jelent, amit érzékeltet, hogy a paraván ágakból, illetve nyílvesszőkből
készült. A szellem esetében az elválasztó vonal a transzcendens világ és a valóság
között helyezkedik el, ami időnként mindkét oldalról átléphető. Azonban ez az
átlépés nem veszélytelen, ahogy azt Vasizu is kénytelen megtapasztalni. Vasizu