Oldal 270 [270]
OCR
FARKAS GYÖRGY Amennyiben viszont Lady Macbeth nem Macbeth gyermekéről beszél, és akiről beszél, már egyébként sem él, úgy MacDuff kijelentése egyáltalán nincs összeütközésben ezzel. Ezt akár olyan formában is érthetjük, ahogy azt Harold Bloom teszi: , Shakespeare nem törődik azzal, hogy tisztázza Macbethék gyermektelenségét. Lady Macbeth beszél róla, hogy gyermeket dajkált, feltehetőleg a sajátját, aki most már halott; nem derül ki, hogy Macbeth a második férje, de talán feltételezhetjük, hogy az." Anélkül, hogy a karakterkritika tévútjára térnénk, csupán azért érdemes Lady Macbethnek erre a mondatára odafigyelni — és nem azon elmélkedni, hogy kinek és milyen gyermekéről beszél —, mert Macbeth reakciója emeli ki ennek a mondatnak a fontosságát. Olyan háttértudás van ebben a kitörésben, ami miatt Macbeth, akit korábban semmilyen érv nem tántorított el — , Merek annyit, amennyit férfi merhet; Aki többet mer, nem ember."? -—; most hirtelen mintha megtörne. Kifut alóla a talaj és csak ennyit tud felelni: , S ha baj lesz?”*° A részleteket nem ismerjük meg, de nem szükséges elképzelnünk sem. Elég, ha azt feltételezzük, hogy van egy titok kettejük között, ami hatással van a belső életükre. E titok nélkül is elegendő hatást tesz Macbethre, hogy a körülötte lévő férfiaknak — Duncan, Banguo, Macduff — mind van fiúgyermeke, örököse, csak neki nincs. Ez is fontos szerepet játszik abban, hogy végül mind az ellenségévé lesz. A TRANSZCENDENS GONOSZ A gonosz mibenléte megkerülhetetlen kérdés a Macbeth tárgyalása során, hiszen azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy ez központi témája a Macbethnek. Azt is mondhatjuk, hogy a darab centrális erőtere a gonosz, és egyetérthetünk Fabiny Tiborral, aki szerint a dráma igazi főszereplője — ha szimbolikus értelemben is — maga a gonosz.*! Véleményem szerint nemcsak hogy a darab igazi főszereplője a gonosz — bár nem a megszokott értelemben, hiszen nem lép színre, mint a többi szereplő —, de ez a jelenlét nemcsak szimbolikus értelemben található meg a drámában. 28 Harold Bloom: An Essay, in Burton Raffel (ed.): The Annotated Shakespeare Macbeth, London, Yale University Press, 2005, 176-177. ? Macbeth 1.7.46-47., 576. 30 Macbeth 1.7.59., 577. 3! Fabiny Tibor: Macbeth és a gonosz szimbolizmusa, Kolozsvar, Kellék, 1996/6, 49—66., 57. * 268 +
