Page 256 [256]
OCR
DOMA PETRA hiányzik a főhős és az indiai hercegnő romantikus kapcsolata. Mivel az ez esetben megmentett hölgy japán (Auta), akit gyermekkorában elraboltak szüleitől, egyértelművé válik, hogy megmentő és megmentett kapcsolata egy életen át csupán a hálára (on JA) és a (megmentő iránti) kötelességre (giri #224) épiilhet. Fukuhara úgy gondolkodik, hogy egy japán úriemberhez nem méltó, ha ölbe tett kézzel végignéz egy ilyen barbár cselekedetet, vagyis a mozzanat civilizáltságát és nyugati jellegű felvilágosult gondolkodását is mutatja. Igen jellegzetes a szereposztásban látható csavar is, ugyanis Szadajakko két szerepet vitt színre: ő játszotta a főhős Fukuhara Takeót, valamint ő alakította a Muszume Dódzsódzsi táncosnőjét is. A Birodalmi Színház nyitó előadásában tehát nemcsak onnagatákat nem alkalmaztak, hanem még a férfi főszerepet is nőre osztották, rámutatva ezzel mind a színház, mind az előadás paradigmaváltó státuszára. Mivel ekkor már nem számított újításnak, hogy nő szerepel a színpadon, Otodzsiró ironikus fricskát alkalmaz: egyrészről a megszokottól eltérő szemszögből hozza játékba az onnagata hagyományt, másrészről arra irányítja a figyelmet, hogy egy gésából lett színésznő miként viszi színre egy hímnemű dramatikus alak férfiasságát és egy nőnemű dramatikus alak nőiességét. Otodzsiró A világ körül rendezése tehát a színpadi alak azonosításának azt a mimetikus módját mutatja fel, amely a szociokulturális sztereotípiák felismerésén alapul. Ugyanakkor a történetben -— az erős politikai töltet mellett — megjelentek romantikus, ám nem szerelmi képek, és helyet kaptak a hagyományos japán értékek és az újításra való törekvés is. A világ körül tökéletesen modellálja a keleti és nyugati világ erre az időszakra jellemző ambivalens viszonyát. Egyrészről viszontlátjuk azt a sajátosan japán adaptációs technikát, amely átveszi más kultúrák bizonyos elemeit, s mérceként tekintve rájuk, rendkívül gyorsan , japanizálja" azokat. Ily módon az Európában immár megkerülhetetlenné váló realista játékparadigma mintát adott a japán színjátszásnak, s ezen az előadáson is a dramatikus figura nemének megfelelően osztották ki a szerepeket. Ám nem véletlen, hogy ez alól épp a főszereplő volt kivétel, hiszen ez a folyamatosan tabukat döntögető (az európai romantikából jól ismert), bulvárnaturalista rendezői mechanizmus szorosan összefügg azzal a sztárcsinálással, amely a siker receptjei alapján használta fel Szadajakko virtuozitását és karizmáját. Másrészről a külföldön tapasztalt impulzusok a Saját érvényre juttatásának is inspirációt adtak, így születhetett meg a Verneregény egyértelműen japán nézőpontú, vagyis a japán kultúra egyenrangúságát © Uo., 101.
