OCR
KAVAKAMI OTODZSIRÓ: A SZEIGEKI LÉTREHOZÓJA A két dráma, melyek alapját képezik A gésa és a lovag című előadásnak, számos változáson mentek át. A főhősnő nevét (Kacuragi) és az ő kegyeiért vetélkedő férfiak figuráját a Szajaate szolgáltatta, míg a templomba menekülést és az itt megjelenő halál-jelenetet a Dódzsódzsi. Utóbbi számtalan variációja közül nem mindegyikben történik meg a kígyóvá való átalakulás. Feltehetően a nyugati közönségnek , hihetőbb" történetet kívántak bemutatni, s e szociálpszichológiai motiváció okán adaptálták azt a variációt, melyben a dramatikus alak (a fiatal lány) individuumként jelenik meg, s különböző táncok bemutatásával jut be a templomba. A korabeli leírások alapján a színészek japánul beszéltek és hagyományos kabuki zenével kísérték az előadást. A színészek kevéssé vagy egyáltalán nem tettek kísérletet arra, hogy a közönség képzelőerejét a realista tradíció szerint megmozgassák, ellenben nagyon őszintén jelenítették meg az érzelmeket. A gésa és a lovag valahol a látványosság és apantomim között helyezkedett el. Nagyon kevés dialógus hangzott el, de annál több akrobatikus és táncos jelenetben volt részük a nézőknek." Annak ellenére, hogy a legtöbben azt hitték valódi, autentikus kabuki-előadást látnak, valójában tanúi lehettek az egyik első interkulturális színházi előadásnak. Kavakami Otodzsiró a közönség elvárásainak megfelelően alakította ki előadásait, az ő darabjai esetében tehát már nem beszélhetünk az autentikus japán kultúra megjelenéséről. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a színész teste át van itatva — a megtanult színészi technikák mellett — saját, eredendő kultúrájával, amit sohasem tud levetkőzni." S ha elfogadjuk, hogy az interkulturális színházat bizonyos értelemben , olvasztótégelyként kell felfognunk, melyben előadási technikák méretnek össze és egyben keverednek is azon technikákkal, melyek útján befogadják és alakítják is őket," akkor A gésa és a lovag egyértelműen ilyen színház. Mint látható, a tradicionális japán formanyelv két tényező révén kezdett párbeszédet a Nyugattal. Az eurocentrikus nézői tekintet egyrészről sajátjának érezhette a japán előadás erős vizuális hatásmechanizmusait, másrészről a rövidebb előadásidő és a feszesebb ritmus elhitette a nézőkkel, hogy a nyugati dramaturgiának megfelelő drámai struktúrát látnak." Ez a párbeszéd aratott egyértelmű és féltékenységében kígyóvá változott. A szerzetes látván, hogy egy kígyó üldözi, a közeli Döjötemplomba menekült, ahol egy harang alá bujtatták. A kígyó azonban rátalált, körbefonta a harangot, s a féltékenysége által gerjesztett tűzzel elemésztette a szerzetest és saját magát is. Japanese Plays in Boston: Actors and Dramatic Students from Tokio Present Two of Ihem, New York Times, 1899. december 6. Patrice Pavis: Introduction: towards a theory of interculturalism in theatre, in U6. (ed.): The Intercultural Performance Reader, London & New York, Routledge, 1996, 3. Pavis: Introduction, 2. A látványos szcenográfiai megoldások a Porte St. Martin színpadi trükkökből összeállított produkcióira rendezőként felfigyelő Molnár György képzeletét is izgatták egy ideig. Czékmány Anna: Eletszinhäz - Molnár György látványosságai, in Imre Zoltán (szerk.): Alternativ szinháztörténetek, Budapest, Balassi Kiadó, 2008. 44 45 46 47 + 249 +