Oldal 116 [116]
VARRÓK ILONA
évszázadokon keresztül újra és újra divergenciát szült, még ha a vitázók egyetér¬
tettek is abban, hogy a két művészi médium alapvető természetében, céljaiban
nem tér el lényegesen egymástól. A vizualitásnak, vizuális és verbális kifejezés
integrálásának, szó és kép harmonikus kölcsönhatásának évezredes hagyománya
van Japánban, Európában viszont csak a 19. századtól kezdett érvényesülni, s
bizonyos esetekben, mint például az imagista és a szimbolista költészet vagy az
impresszionista festészet esetében éppen távol-keleti — kínai és japán — hatásra.
Ez a kérdés nagymértékben összefügg a zsidó-keresztény filozófia lineáris idő¬
szemléletével, a szavak dominanciájával a zsidó-keresztény teológiában, mely
szembeállítható a klasszikus görög ciklikus időszemlélettel és vizualitással. Eb¬
ben a tekintetben a sintó, buddhista hagyományokból táplálkozó japán szemlélet
a görögségével rokon. Ide kívánkoznak Fináczy Ernő szavai az athéni esztétikai
nevelésről:
A nevelésnek ezt az aesthetikai irányát nemcsak az irodalom, a zene és a testgyakorlás
tanítói gondozták. Önkéntelenül is fejlesztette minden, ami a gyermeket kis korától
környékezte. Első sorban a természet: a majdnem mindig derült ég, az átlátszó levegő,
a szelíd hajlású hegyek, a kék tenger; azután a művészet tárgyai, melyek mindenütt
szembeötlöttek. A szülői ház falfestményei és mennyezeti díszítései, karcsú oszlopai,
faragott oltárai éppúgy fejlesztették a gyermek ízlését, mint a közönséges használati
tárgyak, eszközök, edények, bútorok, öltözékek [...] A mécses, melyet a gyermek kezébe
vett; a szék, melyre leült; az ágy, mely fekvőhelyéül szolgált, művészi érzékkel volt el¬
készítve [...] S ha agyermek kiment az utzára, lépten-nyomon szépet látott. Emitt egy
templom fenséges oszloprendeivel, amott egy gyönyörű színház, oszlopcsarnok vagy
más középület. Minden sarkon egy-egy szobor; nem utánzat, hanem kiváló művész
eredeti alkotása."
Érdemes itt hosszabban idézni Székácsné Vida Mária szavait is, mert
egybecsengenek a fenti megfogalmazással:
Japán tájakat, embereket, azok életmódját figyelve, kerestem ennek gyökerét: e művészi
érzék és készség kifejlődésének a létben megadott csíráit.
Földjeiket belterjesen, intenzíven művelik. Még hegyes vidékeken is, sötét cédrusok,
világoszöld fiatal bambuszerdők tövében is ott sárgállnak a kis darab, teraszosan mű¬
velt rízsföldek szép, szabályos rendben. Bárhol látunk farakást, meglep az a pontosság,
amellyel a hasábokat összerakják — nem is mértani pontosság ez, hanem a díszítésé, az
ábrázolásé: az elvágott fák keresztmetszete az együttesben stilizált virágformát képez.
>! Fináczy Ernő: Az ókori nevelés története, Budapest, 1906, 84-85.
e 1I4 e