Seite 48 [48]
FARKAS ILDIKÓ
megfogalmazta a sajátos japán kulturális hagyományt, amely örökséggel a
nyugatosodó, modernizálódó Japán a 19. század végén meg tudta formálni sajátos
japán identitását, mind Ázsiához (amelytől ekkor elszakadni szándékozott), mind
a Nyugathoz (amelyhez pedig csatlakozni kívánt) viszonyítva, és ezzel sikerült
megőriznie — vagy kialakítania — főként kulturális-szellemi értelemben sajátos
arculatát, hagyományos - vagy annak tekintett — kultúrájának jelentős részét.
A KOKUGAKU KIALAKULÁSA
Az Edo-kori Japán egyik legfontosabb szellemisége a neokonfucianizmus volt."
A konfucianizmus (mely inkább etikai és erkölcsi útmutatót, egységes világ¬
nézetet nyújtó tanítás, mintsem vallás) már a 6. századtól jelen volt Japánban,
jelentősen befolyásolta, sőt, meghatározta az evilági társadalom felépítéséről és
az emberek egymás közötti viszonyairól alkotott fogalmakat és követendőnek
tekintett ideált. A 12. századi Csu Hszi (Zhu Xi, japänosan Susi, 1130-1200)
által megújított ideológia, a neokonfucianizmus? egységes rendszerbe foglalta az
embert körülvevő világot és benne az emberek alkotta társadalmat és politikát,
működésükre és felépítésükre racionális magyarázatot adott.
A neokonfucianizmus nagy hangsúlyt helyezett a műveltségre, az önkép¬
zésre, a kötelességek egyike volt az önművelés, így az oktatás kiemelt szerepe
és erősen konfuciánus jellege ebben a korszakban is megmaradt. A műveltség
fontos területe volt a klasszikusok ismerete. Japán tudósok sora tanulmányozta
a kínai neokonfuciánus szövegeket, és megalkották belőle a japán viszonyokra
megfelelő változatot (japänul susigaku).° Ugyanakkor a neokonfucianizmus ki¬
nai kritikäja, Vang Jang-min (Wang Yang-min, 1472-1528) nézetei is ismertek
lettek Japánban, és Ójómei néven terjedt eszmeiségük, amely a racionális filo¬
zófia és az intellektualitás helyett inkább az ember erkölcsi érzékére és valós
kogaku (6si/klasszikus tudomany), hongaku (igaz tanítás), vagaku (japán tudomány), kócsógaku
(császári tanulmányok), singaku (istenek tanulmányozása, azaz sintó teológia). A kokugaku kife¬
jezés a 19. században terjedt el Hirata Acutane nyomán, aki az addigi szerteágazó tanulmányokat
nevezte el hazai tudományoknak, a kínai tudományosságot jelölő kangaku szóval szemben.
* Edwin O. Reischauer: Japán története, Budapest, Magyar Könyvklub, 1995, 76—77.; Albert Craig:
Science and Confucianism in Tokugawa Japan, in Marius B. Jansen (ed.): Changing Japanese
Attitudes Toward Modernization, Rutland, Vermont — Tokyo, Charles E. Tuttle, 1985, 133-165.
A témáról magyarul részletesebben lásd: Szabó Balázs: Shushigaku — A Tokugawa-Japan ideo¬
lógiája, Távol-keleti Tanulmányok, 2010/1, 135-144.
Byron H. Earhart: Japanese Religion: Unity and Diversity, Belmont, California, Wadsworth,
1982, 137-143.
Earhart: Japanese religion, 139-141.
6
« 46 «