OCR
Zárszó: , Járjunk együtt!" Oase évvel IV. Jenő pápa búcsúkiváltságokat biztosító brevéje után és egy héttel a harmincadik szabadon megtartott búcsú előtt Ferenc pápa volt a kegyhely vendége, és csatlakozott mindazokhoz, akik a csíksomlyói kegyhelyen őrzött Mária-szobor előtt évszázadok óta fejet hajtanak. Húszévi várakozás teljesedett be ekkor, hiszen ezzel némileg feloldódhatott a csalódás II. János Pál pápa 1999-re várt látogatásának elmaradása miatt. Egy székelyföldi magyar, egy európai Mária-kegyhely került így rövid időre a világegyház figyelmének fókuszába, hogy aztán a maga módján élje tovább a saját életét, és továbbra is hitet, erőt adó zarándokhelye legyen az oda igyekvőknek. A nyilvánosság számára 2019 januárjában jelentették be a látogatást, attól kezdve indulhatott meg a szervezés. Számos egyházi intézmény, bizottság, koordinátor, városi, megyei vezető és önkéntesek sokasága kapcsolódott be a munkába, amit vatikáni hivatalok is felügyeltek. Logisztikai, liturgikus és biztonsági szempontból alkalmassá kellett tenni a szabadtéri helyszínt, a két Somlyó hegy nyergét. A Hármashalom-oltár fölé nagy méretű tetőív készült, ami azóta is a helyén maradt. A felvezető út végébe hatalmas székelykaput készítettek, felújították a Jakab Antal Tanulmányi Házat, ahol a pápai mise utáni ebédet rendezték. Liturgikus bútorokat, ruhákat kellett tervezni és kivitelezni, dal készült, teljes vértezetben készült a média. Mindehhez magyar állami támogatás is rendelkezésre állt. Az igazán kényes kérdések az olyannyira várt látogatás karaktere körül forogtak: mennyiben szól az célzottan és kifejezetten az erdélyi magyar katolikusoknak. Minden vezető tudta, hogy a pápalátogatás szerte a világon figyelmet kelt, és ez alkalmat teremthet arra, hogy a romániai magyarok kisebbségi gondjai is reflektorfénybe kerülhessenek. Ezt természetesen román oldalon is számításba vették, és igyekeztek semlegesíteni az erre irányuló törekvéseket. A látogatás előtt is, utána pedig még inkább lehetett hallani-olvasni arról, hogyan korlátozzák a magyar nyelvű feliratok, szimbólumok használatát, a liturgia magyarul elhangzó részeit. Különösen is aggályosnak bizonyult állami szempontból a pápai misén elhangzó beszédek, köszöntések nyelve. Az olaszul elhangzó szentbeszédet először román, majd magyar tolmácsolásban hallgathatták meg a hívek: a csak magyarra tolmácsolás éppúgy megengedhetetlen volt, mint hogy az államnyelv a magyar után következzék. A pápalátogatás olaszul kitalált mottóját (, Camminiamo insieme!") románra és magyarra is lefordították. A , Járjunk együtt!" a látogatás gondosan