Seite 406 [406]
OCR
404 V. A MODERNIZÁLÓDÁS Odafelé Kolozsvárott (Mátyás király szülőháza, Szent Mihály-templom), Korondon és Farkaslakán (Tamási Áron sírja) álltak meg, visszafelé pedig Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Körösfőn. Az utazás maga csak részben vált turistaúttá: menet közben a buszban közös elmélkedéseket, imádságokat tartottak gitáros és népénekekkel, időről időre elhangzott egy-egy ismertetés az útba eső látnivalókról, nevezetességekről, és persze sor került ismerkedésre is. Gyimesfelsőlokon családoknál szálltak volna meg, de a késői érkezés miatt a többség az ottani katolikus gimnáziumban kapott helyet. A cserkészek szombaton a gyimesiekkel együtt tartottak. A helybeliek mögé a saját csapatzászlóikkal és egyenruháikban álltak be. A menet nagy élmény volt mindnyájuk számára, utólag számos részletet tudtak felidézni, mint a menet fegyelmezett rendje, a falvak köszöntése, a zászlók meghajtása, kínálás. A program fő eseménye a szervezők számára a szombati nagymise volt; bementek ugyan a kegytemplomba a szoborhoz, de nem jártak keresztutat, nem vettek részt a virrasztáson. A nagymise után a csoport jó ideig a buszparkolóban várta, hogy elindulhassanak, közben körülnéztek a kirakodóvásárban. Ezen az estén a szállás a Márton Áron Líceum termeiben volt, ott rögtönöztek táncházat. A csoportok nem szerveztek »kimenést”, és a csángó misén sem vettek részt. Másnap, vasárnap délelőtt indultak haza. Reggel a kegytemplomban részt vettek a szentmisén. A magyarországi cserkészvezetőtől hallották, hogy ilyenkor zöldágat kell hozzáérinteni a szoborhoz, néhányan megtették ezt az alkalmilag megszerzett ágakkal, amelyek azonban hazáig már nem jutottak el. Az interjúkból az világlott ki, hogy a cserkészek -— programokban amúgy gazdag - életében a közös búcsújárás korábban nem szerepelt, tehát (legalábbis ebben az első évben) nem az esemény zarándoklatjellege motiválta az utazást. Ugyanez igaz a nemzeti hovatartozás hangsúlyozására, mert a résztvevők jóformán semmit sem tudtak arról, hogy pontosan hová is indulnak. ,,[...] csak annyit mondtak, hogy ez egy jó dolog, hát akkor menjünk!" Leginkább talán a közös program lehetősége lehetett vonzó, így aztán az ipolysági fiatalokra mély benyomást tett az út: emlékezetes volt a magyarok nagy tömege, és az, hogy olyanokkal találkoznak, akik hozzájuk hasonlóan kisebbségi sorban élnek. A velük való beszélgetések nyomán — főként az idősebbek - összehasonlíthatták a helyzetüket, és talán még nagyobb rokonságot éreztek velük, mint a magyarországiakkal. Ipolynyék és környéke A szlovákiai magyar faluban az 1990-es években élénk zarándokélet folyt, többször szerveztek utazásokat Fatimába, Lourdes-ba, Rómába, Czestochowába, Mariazellbe. Két sofőr dolgozott ugyanis egy közeli utazási cégnél, ami megkönnyítette a szervezést. A faluból mégsem gyűlt össze egy egész buszra való utas, ezért összefogtak a környező településekkel. Ipolynyékről végül is tíz-tizenkét ember gyűlt össze, mások Tesmagról, Ipolyságról, valamint a határ túloldaláról (Dejtár, Balassagyar
