Oldal 156 [156]
OCR
154 IN. A FELMÜLT (1949-1989) nem akaró vonzása, az emberek eltéphetetlen ragaszkodása nemcsak a vallási hagyományok, hanem éppoly erővel az ilyesfajta emlékek szimbolikus erejét is kifejezi. Ez teszi érthetővé azt, hogy az erőszakos tiltás évei után a búcsúsok egyre nagyobb számban, egyre magabiztosabban indultak meg újra, egyre többen és egyre messzebbről kapcsolódtak be az ünneplésbe. S közben igazoltató milicisták, civil megfigyelők képében mindvégig jelen volt körükben a hatalom fenyegető jelenléte, ami mindig figyelmeztette őket arra, hogy meddig mehetnek el, meddig fejezhetik, illetve nem fejezhetik ki valódi érzéseiket, vágyaikat, mennyire tehetnek akár csak halvány utalást is valódi emlékeikre. A búcsújárás és az, hogy hogyan kell búcsút járni, voltaképp az emlékekben élt. Felnőtt legalább két olyan generáció, amely nem láthatott valódi teljes búcsújárást: az 1940-es években születettek, akik a hatvanas évekre már húszévesek voltak, a nyolcvanas évekre pedig családos felnőttek, csak azt láthatták, hogy Somlyó egy sok embert megmozgató, sok régi tradíciót éltető, de mégiscsak ,visszanyesett" ünnep. A diktatúra évtizedeiből kevés a számba vehető tudósítás a búcsúról, hiszen a nyilvánosság ekkoriban zárva volt az ehhez hasonló témák előtt. Mi sem természetesebb, mint hogy a búcsújárásról a sajtó nem tudósított. A Maros-Magyar Autonóm Tartomány újságja, a Vörös Zászló 1952 és 1968 között éppúgy nem közölt beszámolót a pünkösdkor Somlyóra érkezőkről, mint ahogy a Hargita megyei napilap, a Hargita sem. Ha tájékozódni akarunk, levéltári forrásokra, titokban vezetett ferences naplókra, külföldön megjelent híradásokra, néhány publikációra, valamint a csíksomlyói rendház Historia Domusára támaszkodhatunk. Másra vár a feladat, hogy a búcsú történetének feltárásához a román állambiztonsági szolgálat levéltárában vagy a tartományok iratanyagában őrzött dokumentumokat is forrásként használja fel. A diktatúra éveiről a szóbeli visszaemlékezésekben mára az eltelt évtizedek elhomályosították a részleteket, inkább sok általános sztereotípia maradt meg. Összefoglalásában Tánczos Vilmos is csak az 1949-es búcsúról írt többet, az utána következő évtizedekről - a kilencvenes években felvett emlékezések alapján - jóval kevesebbet." A negyven év négy évtized: a búcsújárás körülményeiben és lefolyásában be tudjuk mutatni a folytonosságot és a változást. Kortárs nézetben A négy közül az első, rövidebb , évtized" 1950-től 1957-ig számítható, amely a nyíltan erőszakos tilalom ideje volt. Márton Áron börtönévei alatt az egyházmegyét Adorján Károly vicarius generalis kormányozta. Sem a bebörtönzött püspöktől, sem 387 Tánczos 2016. 185-190.
