8. A KEGYHELY NÉGY ÉVTIZEDE 147
A nyugati világ közvetlen ismerete, a fontosabb európai kegyhelyeken szerzett ta¬
pasztalat biztosan ezerféle módon hasznosult későbbi életük és működésük során.
Személyes, szóbeli beszámolóik annak idején sokakat tölthettek el örömmel, talán
némi irigykedéssel is. Távollétük alatt helyettes őrizte a kegyhelyet, alkalmazot¬
tak is segítettek, akiknek a szerző és utazó annak rendje-módja szerint köszönetet
mondott. Sajnos ezekről az utazásokról P. Écsy János feljegyzései, ha meg is van¬
nak, ismeretlenek; egyetlen rövid írása a rendház Historia Domusában az ame¬
rikai útról szól. P. Daczó Lukács 1970-ben járt Ausztriában, Németországban és
Olaszországban, 1979-ben Nápolyban." Megjegyezzük, hogy nyugati utazásokra
akkoriban másoknak is lehetőségük nyílott. A keleti és nyugati utazások lehetősé¬
ge az 1970-es években hozzátartozott az akkor éppen enyhülést mutató romániai
diktatúra fejleményeihez, de nem terjedt ki szélesebb körökre, csak kiváltságosak¬
ra, tehetősebbekre, vagy akitől esetleg várhattak valamit; továbbá nem is tartott
sokáig, az 1980-as évekre lényegében szinte megszűnt."
Néhány hónappal a romániai politikai fordulatot megelőzően, 1989 októberé¬
ben a templomot és a zardat P. Pohacker Balázs OFM (egyúttal az akkori ferences
tartományfőnök) az egyházmegyei megbízott jelenlétében hivatalosan átadta Bar¬
tók Albert OFM-nek, aki a következő korszakban, a további években meghatározó
szerepet vitt a kegyhely fellendítésében. Az ő ottani hétéves működéséről sokkal
kevesebbet tudunk, ezekről az évekről csak néhány eseménytörténeti bejegyzés
olvasható a háztörténetben.
Kitekintés: ,amerikai Csiksomly6”
A romániai diktatúrával egy időben, 1963 és 1992 között az Egyesült Államokban
egy , amerikai Csíksomlyó"-nak is nevezett egyházközség működött Youngstownban,
egy Ohio állambeli városban. Ezen a ferencesek által fenntartott kegyhelyen rend¬
szeresen megtartották a , csíksomlyói búcsút". A két kegyhely között a ferencesek
egy szűk köre évtizedekig csak titokban tarthatott kapcsolatot. 1990 után aztán az
amerikai magyar ferencesek önállósága megszűnt, anélkül, hogy Erdélyben vagy
Magyarországon ismertté lettek volna, csupán egy korábbi kis füzet újabb kiadása
jelent meg róluk 1995-ben." Ez a félig ismeretlen, árnyékos helyzet indokolja,
hogy némi kitérőt tegyünk ebbe az irányba.
Youngstown virágzó iparváros volt a 19-20. században, egészen az 1960-as
évekig. Lakosságának száma évtizedeken át dinamikusan növekedett: 1890-ben
harmincháromezer, 1910-ben nyolcvanezer, 1930-ban százhetvenezer volt. Har¬
mincévnyi stagnálást követően ugyanilyen meredeken esett vissza: az 1960-as
376 Daczó 2010. 93.
377 Gagyi J. 2009.
378 Mészáros-Pap 1995.