A korábbi oltárt s vele az ambót, a kereszttartót és a gyertyatartót az esztelneki
rendháznak adományozták.
A Szent Antal-kápolnában 1978-1979-ben dolgoztak: a régi, akkor már dü¬
ledező, téglából készült szembemiséző oltár helyébe faragott kőből egy másikat
készíttettek Márton Dénes kőművessel; rácsozatból készült kovácsoltvas ajtót
helyeztek fel, ami lehetővé tette a szellőzést, és hogy a látogatók benézhessenek
akkor is, ha zárva van. 1980-ban ugyancsak Márton Dénes keze munkája nyomán
helyrehozták a kálvárián a keresztúti stációk védőkorlátait. A templomkertben álló
országzászló talapzatának javításával együtt ülőpadokat helyeztek el köré: ezeket
le is rögzítették, mert amíg ezt nem tették meg, addig a hívek a padokat behord¬
ták a templomba, főleg akkor, mikor esős időben ott töltötték az éjszakát. , Reggel
szinte közelharcot kellett vívni, hogy azokat visszavihessük az udvarra, nagyon
akadályozta volna a templomi forgalmat, főképpen a nagymisék idején, amikor
amúgy is alig férnek a templomban."
A nyolcvanas években sem álltak meg a kisebb karbantartási munkák. Műkö¬
dése utolsó évében, 1981-ben P. Écsy János megindította a tervezést és jóváha¬
gyást a templom töredezett, hézagossá vált kőpadlózatának cseréjére, de ezt már
nem tudta megvalósítani (ma is az eredeti, 19. századi kőkockákon járhatunk).
Az ilyen és hasonló munkálatokat minden esetben előzetes költségvetéssel kellett
engedélyeztetni először a püspökségen, amely továbbterjesztette a minisztérium
Vallásügyi Osztályára, aztán újabb engedélyt kellett adnia az Országos Műemléki
Igazgatóságnak, majd a megyei néptanács Városrendezési és Építési Igazgatósá¬
gának. Ehhez a kitartó kilincseléshez szükség volt P. Écsy János diplomáciai érzé¬
kére és türelmes kitartására, amivel a Somlyón töltött tizenkét éve alatt, váratlan
haláláig, sokak jóindulatát meg tudta nyerni. Ezt is szóvá tették a külföldi magyar
egyházi sajtóban névtelenül nekrológot írók: , Minden év tavaszán mesterek je¬
lentek meg, és sürgősség sorrendben folytak a munkák: vízvezeték, központi fűtés
a zárdai részen, villanykályhák a templomban, festés, oltáraranyozás, belső folyosók
mozaikozása, üvegezése, udvar kockakövezése, nyilvános WC, telefon, mikrofon,
villanyorgona, automata harangozóberendezés."?