OCR Output

134 IN. A FELMÜLT (1949-1989)

Nem volt egyszerü a rendhäzhoz tartozö domboldali Szent Antal-käpolna javi¬
tása. Ennek állapota az 1950-es években rohamosan romlott, amiben jelentős ré¬
szük volt a rongálásra hajlamos iskolás és kollégista gyerekeknek. P. Daczó Lukács
már 1963-ban jelezte, hogy a megrongált tetőzet miatt be fog ázni az épület, és
veszélybe kerül az ottani értékes barokk oltárkép. Folyamodványára nem érkezett
érdemi válasz, ezért 1966 őszén és 1967 tavaszán saját maga javíttatta ki a tető¬
zetet: a szentélyt a cserép helyett bádoggal fedte be, a hajó felett pedig pótolta
a cserepeket. Ezért a javításért a tartományi vezetőség 3000 lejes pénzbüntetésre
ítélte a kegytemplomot (hatalmas összeg akkoriban), aminek kifizetése lehetetlen
volt; elengedéséért a páter részletesen leírt kérésére a püspök sikerrel folyamodott
a hatóságokhoz (5. melléklet). Erről a kálváriáról P. Daczó Lukács interjúban is
beszélt, valamint egy 1995-ben keltezett feljegyzésében is megemlékezett.

1966-ban a csíksomlyói (—csobotfalvi) plébános, Tamás Ferenc kezdeményezte,
majd az engedélyek megszerzése után 1967-ben megszervezte a Salvator-kápolna
megromlott állapotú fazsindelyes tetőzetének javítását és a kápolna kifestését.
A hosszas levelezés hónapokig tartott, a hatóságok egymás után kértek újabb és
újabb kiegészítéseket, hogy megadhassák az engedélyeket. A munka novemberre
elkészült, 5500 zsindelyt használtak fel hozzá, rendbe tették a kőlépcsőket és új¬
rafestették az éptletet.3*

1966-tdl a Somlyora érkezé hivek szamara mas ,ujdonsag” is adódott: ekkor
maradt abba a kegyszobor, illetve a Mária karján ülő Jézus szobrának öltöztetése.

P. Daczó Lukács templomi hirdetéséből az derül ki, hogy a szokást ő függesztette
fel (4. melléklet):

A műveltség mind nagyobb terjedésével inmár nemcsak a máshonnan jött lá¬
togatók, hanem a saját fiatal nemzedékünk szemét is bántani kezdte a Jézuska
ruhája. Többen ki is fejezték véleményüket, hogy jobb volna, ha nem öltöztet¬
nénk a Jézuskát. A turista forgalom is mind jobban fejlődik. Miért ne lássák úgy
a kegyszobrot, amint azt kifaragtäk, minden sallang nélkül?ő§

Azok számára, akik régóta megszokták, hogy a kis Jézust köntös fedi, eleinte min¬
den bizonnyal kissé furcsa lehetett a ruhátlan gyermekalak, de ez hamarosan ter¬
mészetes lett.

A kegyszobrok öltöztetése sokszor tárgyalt kérdés Európa-szerte, § a szokás
több más kegyhelyen (Mariazell, Andocs, Csatka, Máriakálnok stb.) is gyakori volt,

341 GYEL 1967-818/32. (Szent Antal-kápolna javítása).

342 Daczó 2013. 217-218.

343 GYEL 1967-413. (Csíksomlyói Salvator-kápolna javítási engedélye).

344 Tézuskát nem öltöztetjük többé (1966). Templomi hirdetés, 1966. jún. 2. Daczó Lukács OFM
gépiratos feljegyzése.

345 Bálint-Barna 1994. 207-208, Frauhammer 2014.