OCR
7. DIKTATÚRA ÉS EGYHÁZ 123 érthető, hogy a rendszerváltást követően éppen az egyházak lettek a nemzeti tudat és identitás kifejezésének központi jelentőségű helyei. Szabadságától megfosztott és működésében korlátozott állapotában az egyház és a vallásos élet akadályozva volt a saját öntörvényű alakulásában. Semmilyen elképzelés nem lehet elég megalapozott arra nézve, hogy vajon miképp alakult volna a 20. század második felében az egyházi és vallásos élet, ha nincsen elnyomás. Utólag, történelmi távlatból nézve a korszakot, két jellegzetesség látszik kirajzolódni. Az egyik, hogy a mesterséges elszigeteltség a külső hatásoktól az erdélyi, főként a székelyföldi katolikusokat jórészt elzárva tartotta azoktól a szekularizációs hatásoktól, amelyek Európa nyugatabbi vidékein ezekben az évtizedekben kibontakoztak. A vallásszociológia jól ismeri és pontosan leírta ezeket a változásokat, s azt is tudjuk, hogy egy , hagyományos" mintázatú vallásgyakorlat Európa középső és keleti felén jóval tovább fennmaradt és , működött". Belülről nézve ez abban mutatkozik meg, hogy a kilencvenes években néhány év alatt láthatóvá vált a , nyugati hatások" erőteljes betörése. Ez sokakat ért váratlanul, hiszen addig évtizedeken át nemcsak egyszerű emberek, hanem értelmiségiek, magasabb beosztású papok is utazási lehetőségeket, külországi személyes kapcsolatokat nélkülözve élték az életüket. A csíkszeredai főesperes-plébános 1997-ben erről így beszélt: Olyan nem volt, hogy egy ifjú pár, aki itt esküszik, a gyónás alól, amit az esküvő előtt kell elvégeznie, általában a reggeli órákban, hogy az alól megpróbáljon kibújni. Ilyesmi nem volt, most megjelent. Nyugat. Mert ott se gyónnak, s anélkül áldoznak. Talán hitében és az Oltáriszentségről nincsen tiszta képe, a katolikus egyházától megfogalmazott tanítás nincs benne. Így értem nyugatnak a káros hatását." A másik, hogy a vallásos emberek köre leszűkült azokra, akik talán inkább belső szükségletből, lelki igényből tartották meg vallásgyakorlatukat. A közömbös és az ellenséges környezet egyaránt ellene dolgozott a megszokásra, a puszta szocializációra alapozódó vallásosságnak. Sokan kikoptak; akik megmaradtak, azokról nem gondolhatjuk, hogy mind tudatos döntést hoztak vagy egy modernebb, egyéni belső meggyőződésen alapuló vallási modellt követtek, de azt mindenképp, hogy bennük erősebbek voltak a vallásosságukhoz kötő erők, mint az attól eltántorítók. A búcsúba például negyven éven keresztül senki nem terelte oda az embereket, senkitől nem várhattak semmilyen elismerést, és senki nem büszkélkedhetett azzal, hogy ,ott volt". Ehhez képest hozott az 1989-es fordulat igen nagy változásokat. Addig azonban, ahogy az egész országban, az állami, helyi és egyházügyi hatóságok Csíksomlyón is ezerféle módon lehetetlenítették el az egyház, illetve a ferencesek működését, a hívek vallásgyakorlatát. 314 Gereben-Tomka 2000, Tomka 2011, Fejes 2018. 315 Interjú Borbély Gáborral, 1997. május 21.