OCR Output

7. DIKTATÚRA ÉS EGYHÁZ 123

érthető, hogy a rendszerváltást követően éppen az egyházak lettek a nemzeti tu¬
dat és identitás kifejezésének központi jelentőségű helyei.

Szabadságától megfosztott és működésében korlátozott állapotában az egyház
és a vallásos élet akadályozva volt a saját öntörvényű alakulásában. Semmilyen el¬
képzelés nem lehet elég megalapozott arra nézve, hogy vajon miképp alakult volna
a 20. század második felében az egyházi és vallásos élet, ha nincsen elnyomás. Utó¬
lag, történelmi távlatból nézve a korszakot, két jellegzetesség látszik kirajzolódni.

Az egyik, hogy a mesterséges elszigeteltség a külső hatásoktól az erdélyi, fő¬
ként a székelyföldi katolikusokat jórészt elzárva tartotta azoktól a szekularizációs
hatásoktól, amelyek Európa nyugatabbi vidékein ezekben az évtizedekben kibonta¬
koztak. A vallásszociológia jól ismeri és pontosan leírta ezeket a változásokat, s azt
is tudjuk, hogy egy , hagyományos" mintázatú vallásgyakorlat Európa középső és
keleti felén jóval tovább fennmaradt és , működött". Belülről nézve ez abban mu¬
tatkozik meg, hogy a kilencvenes években néhány év alatt láthatóvá vált a , nyugati
hatások" erőteljes betörése. Ez sokakat ért váratlanul, hiszen addig évtizedeken
át nemcsak egyszerű emberek, hanem értelmiségiek, magasabb beosztású papok
is utazási lehetőségeket, külországi személyes kapcsolatokat nélkülözve élték az
életüket. A csíkszeredai főesperes-plébános 1997-ben erről így beszélt:

Olyan nem volt, hogy egy ifjú pár, aki itt esküszik, a gyónás alól, amit az eskü¬
vő előtt kell elvégeznie, általában a reggeli órákban, hogy az alól megpróbál¬
jon kibújni. Ilyesmi nem volt, most megjelent. Nyugat. Mert ott se gyónnak,
s anélkül áldoznak. Talán hitében és az Oltáriszentségről nincsen tiszta képe,
a katolikus egyházától megfogalmazott tanítás nincs benne. Így értem nyugat¬
nak a káros hatását."

A másik, hogy a vallásos emberek köre leszűkült azokra, akik talán inkább belső
szükségletből, lelki igényből tartották meg vallásgyakorlatukat. A közömbös és az
ellenséges környezet egyaránt ellene dolgozott a megszokásra, a puszta szocializá¬
cióra alapozódó vallásosságnak. Sokan kikoptak; akik megmaradtak, azokról nem
gondolhatjuk, hogy mind tudatos döntést hoztak vagy egy modernebb, egyéni
belső meggyőződésen alapuló vallási modellt követtek, de azt mindenképp, hogy
bennük erősebbek voltak a vallásosságukhoz kötő erők, mint az attól eltántorítók.
A búcsúba például negyven éven keresztül senki nem terelte oda az embereket,
senkitől nem várhattak semmilyen elismerést, és senki nem büszkélkedhetett azzal,
hogy ,ott volt". Ehhez képest hozott az 1989-es fordulat igen nagy változásokat.
Addig azonban, ahogy az egész országban, az állami, helyi és egyházügyi hatóságok
Csíksomlyón is ezerféle módon lehetetlenítették el az egyház, illetve a ferencesek
működését, a hívek vallásgyakorlatát.

314 Gereben-Tomka 2000, Tomka 2011, Fejes 2018.
315 Interjú Borbély Gáborral, 1997. május 21.