Seite 115 [115]
7. DIKTATÚRA ÉS EGYHÁZ 113
mint az utolsó addig szabadon élő püspököt. Mozgalmat indítottak, hogy püs¬
pök nélkül a papság fogadjon el olyan szabályzatot, amely egyenlő a Rómával
szembeni szakítás előkészítésével. [...]
Márton Áron szelleme volt a háttere annak, hogy a papság megtagadta az
engedelmességet a törvénytelen vezetéssel szemben. Mögöttük állt a hívek hű¬
sége, amely elvárta papjaitól, hogy kövessék Márton Áron példáját. Ez a példa
olyan hatásos volt, hogy még a többi egyházak is magukénak tekintették Már¬
ton Áront: Ő a mi püspökünk is.
A küzdelem végül is győzedelmes lett. A behódolt vezetés sem bírta idegi¬
leg a papság ellenállását, mire a szervező uraik kérdésére, hogy mit cseleked¬
jünk, minden pap azt felelte: Engedjék ki a püspököt. A hatévi börtön után ki
is szabadult, de mivel továbbra is hajthatatlan maradt, kényszerlakásra ítélték.
Azonban így is kormányozhatta egyházmegyéjét, és az egyházmegye teljessége
megmaradhatott az Úr Jézustól alapított és Róma által vezetett Római Katolikus
Anyaszentegyhäzhoz valé hüségben.?7{
A kommunista diktatúra 1949-től a legkeményebb egyházüldözést folytatta a ka¬
tolikus egyházzal szemben, aminek egyik oka éppen az volt, hogy Márton Áron
a végsőkig védelmezte az egyház autonómiáját, a vallásszabadsághoz való jogot,
az egyházi fenntartásban működő intézményeket. Nem volt egyedül, erős támaszra
talált az egyházmegye papságában és a szerzetesrendekben, azok vezetőiben. A fő
ellentét jogilag a katolikus egyház új, akommunista államvezetés számára elfogad¬
ható statútumának kérdése körül bontakozott ki, amit semelyik katolikus egyházi
vezető nem volt hajlandó elfogadni. Ez a kérlelhetetlenség tűrhetetlen volt a ha¬
talom képviselői számára, s ezért a legerősebb eszközökkel léptek fel.
1949. június 21-én a hatóságok csellel elfogták Márton Áron püspököt. Sejthette,
mi vár rá, és gondoskodott róla, hogy ha korlátozzák szabadságában, az egyház¬
megye ne maradjon Rómához hűséges legitim kormányzás nélkül. Jó előre meg
volt szervezve, hogy ez a titkos ordináriusok (kormányzók) által folytonos marad¬
jon. Mindez a Vatikán tudtával, jól kidolgozott rendszer szerint történt. A püspök
Rómából felhatalmazást kapott arra, hogy két titkos ordináriust nevezzen ki arra
az esetre, ha lefognák. Közülük az első kinevezhette a második utódát (tehát senki
nem a saját utódát nevezte ki), és a megbízatás akkor lépett érvénybe, mikor az
előd börtönbe került. A Szentszék által kiközösített, a román állami szervek által
jóváhagyott egyházmegyei vezetést annak törvénytelensége miatt a papság nem
ismerte el, így törvényes vezetői jogköre a titkos megbízottnak volt. Azért volt kü¬
lönösen nehéz dolga, mert egy szinte lehetetlen feladatot kellett megoldania: egy
országnyi méretű egyházmegye legszükségesebb egyházkormányzati ügyeit kellett
intéznie úgy, hogy ehhez nélkülöznie kellett minden, , békeidőben" rendelkezésre
274 Léstyán 2003. 5-6.