Page 82 [82]
OCR
80 II. A RÉGMÚLT MA a huzat belső oldalára. Az 1873 és 1949 közötti évtizedekből harminchét teljes név és egy későbbi monogram sorakozik évszámokkal, származási helyekkel. Ebben a „felarnyekban” rejtöznek a labarum egykori hordozói, a laboriferek közül néhányan, szám szerint harmincheten. Életük egyes részletei feltünedeztek későbbi forrásokban és az emlékezetben (17. melléklet).!86 Ünnepi jelvényből így vált a tárgy egyúttal emlékjellé, emlékezeti tárggyá is, noha ebben a minőségében a hatása régóta csak szűk körre korlátozódik. Ahogy az újabb huzat beborítja, de nem semmisíti meg a régit, annak információtartalmát, úgy kapcsolja össze a jelvény szimbolikusan az egykori és a mai szereplőket. 1990 után a nyilvánosság szimbolikus tereiben új helyre kerültek azok a diákok, akik a körmenet során felfelé, illetve lefelé vitték, de már nem nevezik őket laborifereknek, és a facigerek testületét sem elevenítették fel újra. A ferences atyák a rendházi Historia Domusba beírták „labarumvivök” nevet.!” Noha a száraz tények ezt nem támasztják alá, régebben és újabban is sokszor felemlegetik, hogy a gimnázium diákjai közül azok vitték a labarumot, akik aztán papok lettek. Ebből annyi lehet igaz, hogy ők talán komolyabbak lehettek, esetleg a lelki-szellemi életük is kitűnt a többieké közül. Gyerekkoromban mindig olyan kis vékony, fűszálszerű gyerek voltam, és azzal fenyegettek, már olyan kis négyéves koromban, állítólag, azt mondták a szüleim, hogy én azt mondtam, hogy pap leszek. Fölsorolt édesapám mindenféle mesterséget, mi leszel, kovács leszel, szabó leszel, asztalos leszel, suszter leszel, és állítólag nyolcadiknak én mondtam, én pap leszek. Na, de aztán állítólag később azzal fenyegettek, hogy amig a laboriumot - igy mondták ottan Gyergyóban - míg nem viszed ki a Jézus hágóján, nem fognak felszentelni. Hát én attól rendesen féltem. Tényleg, az a köztudat, hogy akik teológiára mennek, papok szeretnének lenni, azoknak a kiváltsága. Később rájöttem, hogy ez nem így van. Azért volt labórum, hála Istennek, az életünkben, mert éppen a teológiát, amíg végeztük, tizenhárom évig, hát kényszerlakhelyen voltunk. Désen voltunk kényszerlakhelyen, tizenhárom évig haza nem jártam soha. Az elég sok idő egy fiatalembernek az életében." A fiatalabb fiúk felnéztek azokra, akik vihették a labarumot a körmenetben, ahogy erre Borsodi László (sz. 1932) visszaemlékszik gyerekkorából: Itt nevelkedtem a somlyói zárda árnyékában, hűsében, nyáron-télen. Innen bejáró gyerek voltam. Egész közel kerültem szerzetesekhez, papokhoz. Mint minden gyerek, tátottam a számat, csodálkoztam, tetszettek a liturgikus ruhák. 186 A neveket a rekonstruálható életrajzokkal és elemzéssel együtt korábban már közöltem (Mohay 2012). Az adatokat átvette: Márk 2014. 115. 187 A 1990 és 2014 közötti neveket közli: Márk 2014. 116. 188 Interjú P. Benedek Domokossal, 1993. május 31.
