Oldal 82 [82]
80 II. A RÉGMÚLT MA
a huzat belső oldalára. Az 1873 és 1949 közötti évtizedekből harminchét teljes
név és egy későbbi monogram sorakozik évszámokkal, származási helyekkel. Eb¬
ben a „felarnyekban” rejtöznek a labarum egykori hordozói, a laboriferek közül
néhányan, szám szerint harmincheten. Életük egyes részletei feltünedeztek későb¬
bi forrásokban és az emlékezetben (17. melléklet).!86 Ünnepi jelvényből így vált
a tárgy egyúttal emlékjellé, emlékezeti tárggyá is, noha ebben a minőségében a ha¬
tása régóta csak szűk körre korlátozódik. Ahogy az újabb huzat beborítja, de nem
semmisíti meg a régit, annak információtartalmát, úgy kapcsolja össze a jelvény
szimbolikusan az egykori és a mai szereplőket. 1990 után a nyilvánosság szimboli¬
kus tereiben új helyre kerültek azok a diákok, akik a körmenet során felfelé, illet¬
ve lefelé vitték, de már nem nevezik őket laborifereknek, és a facigerek testületét
sem elevenítették fel újra. A ferences atyák a rendházi Historia Domusba beírták
„labarumvivök” nevet.!”
Noha a száraz tények ezt nem támasztják alá, régebben és újabban is sokszor
felemlegetik, hogy a gimnázium diákjai közül azok vitték a labarumot, akik aztán
papok lettek. Ebből annyi lehet igaz, hogy ők talán komolyabbak lehettek, esetleg
a lelki-szellemi életük is kitűnt a többieké közül.
Gyerekkoromban mindig olyan kis vékony, fűszálszerű gyerek voltam, és azzal
fenyegettek, már olyan kis négyéves koromban, állítólag, azt mondták a szüleim,
hogy én azt mondtam, hogy pap leszek. Fölsorolt édesapám mindenféle mestersé¬
get, mi leszel, kovács leszel, szabó leszel, asztalos leszel, suszter leszel, és állítólag
nyolcadiknak én mondtam, én pap leszek. Na, de aztán állítólag később azzal fe¬
nyegettek, hogy amig a laboriumot - igy mondták ottan Gyergyóban - míg nem
viszed ki a Jézus hágóján, nem fognak felszentelni. Hát én attól rendesen féltem.
Tényleg, az a köztudat, hogy akik teológiára mennek, papok szeretnének lenni,
azoknak a kiváltsága. Később rájöttem, hogy ez nem így van. Azért volt labórum,
hála Istennek, az életünkben, mert éppen a teológiát, amíg végeztük, tizenhárom
évig, hát kényszerlakhelyen voltunk. Désen voltunk kényszerlakhelyen, tizenhá¬
rom évig haza nem jártam soha. Az elég sok idő egy fiatalembernek az életében."
A fiatalabb fiúk felnéztek azokra, akik vihették a labarumot a körmenetben, ahogy
erre Borsodi László (sz. 1932) visszaemlékszik gyerekkorából:
Itt nevelkedtem a somlyói zárda árnyékában, hűsében, nyáron-télen. Innen
bejáró gyerek voltam. Egész közel kerültem szerzetesekhez, papokhoz. Mint
minden gyerek, tátottam a számat, csodálkoztam, tetszettek a liturgikus ruhák.
186 A neveket a rekonstruálható életrajzokkal és elemzéssel együtt korábban már közöltem (Mohay
2012). Az adatokat átvette: Márk 2014. 115.
187 A 1990 és 2014 közötti neveket közli: Márk 2014. 116.
188 Interjú P. Benedek Domokossal, 1993. május 31.