OCR Output

66 II. A RÉGMÚLT MA

az 1775-ös átépítéskor előkerült feliratos tégla szolgáltatja, melyen a ,Johan[n]Jes
Mak” (Mak János) név és az 1673-as évszám szerepel. Ez az első kápolna minden
bizonnyal egyszerű, kis építmény lehetett, a feljegyzések szerint körülbelül a mai
szentélynek megfelelő méretű volt, csak a miséző papot és a ministránsokat tudta
befogadni.

1720-tól kezdve a csíksomlyói diákok Szent Antal június 13-i ünnepén kivo¬
nultak a kápolnához. Később kilencedet is végeztek, amely a szent ünnepét meg¬
előző kilenc egymás utáni kedden mondott szentmiséből állt (ez a mai napig élő
gyakorlat). 1743-tól, amikor P. Ambrus Jukundián bevezette itt a szentbeszédek
tartását, a környékbeli falvak lakói is csatlakoztak hozzájuk. A 18. század első felé¬
ben Szent Antal kultusza egyre népszerűbbé vált, a kilencedek alkalmával mondott
prédikációk nagy tömeget vonzottak. A kis kápolna így már nem tudta befogadni
a híveket, ezért 1750-ben közadakozásból megnagyobbították. Mai formáját 1773
és 1775 között nyerte el, amikor teljesen átépítették. A kápolna északi falához kí¬
vülről félköríves fedett szószék csatlakozik."

A Kis-Somlyó hegy oldalában meredek kálvária vezet felfelé. Az egészen kis szer¬
pentinút menti stációk közül a ma álló legrégebbiek 1868-ból származnak, és van¬
nak újabbak is, amelyek valószínűleg tönkrement régebbiek pótlásaként készültek.

14 Boros 1943. 142.