OCR Output

1. CÉLOK, MÓDSZEREK, FORRÁSOK 23

ünnep szűkebb értelemben vett idejét az előkészületekkel és a lezárással együtt
figyeljem meg, ez alkalmanként együttvéve legalább hat-nyolc napot tett ki. Évek
során az ünneplés ünnepi és hétköznapi jellegű eseményei között nem maradt
olyan, amit ne láthattam volna többször is egészen közelről, megfigyelőként és
résztvevőként. Természetesen számos rövidebb-hosszabb interjúra került sor min¬
denfajta csoportba tartozó résztvevővel, specialistákkal, rendezőkkel, így a hierar¬
chia vagy a munkamegosztás minden fokán álló emberrel több alapos beszélgetés
is készült. Ez nem korlátozódott az ünneplés idejére, hiszen az az ilyesmire csak
korlátozottan alkalmas: azontúl is sor került több értelmező-elemző beszélgetésre.
A vissza-visszatérés azt is lehetővé tette, hogy jelenségek utólagos megítélésére
is fény derüljön, vagy hogy azok mikéntje vagy miértje évek múltán váljék vilá¬
gossá. Az interjúanyag mennyiségét nehéz számszerűsíteni, a többféle találkozás,
beszélgetés együttes jegyzetanyaga mintegy 600 oldalt tesz ki.

Nagyszabású esemény vajmi kevés eséllyel figyelhető és ragadható meg egyedül.
Igyekeztem megsokszorozni az elemezhető tapasztalatokat, hogy kihasználhassam
egy ,többfókuszú? terepmunka lehetőségeit. A gondolat ugyan egyszerű, a kivite¬
lezéshez azonban közre- és együttműködők kellettek. Ezért éveken át 1993-ban,
1994-ben és 1996-ban, majd 1999-ben és 2005-ben néprajz szakos diákjaimat is
bevontam a munkába: szemináriumokon készítettem fel őket, közösen gondoltuk
át a feladatokat, pályáztunk anyagi forrásokra, megfigyeléseinket összehangolt terv
szerint végeztük. (Az így nyert tanulságos kutatási anyag felsorolása a szakirodalo¬
mé és a sajtóé után kapott helyet.) 1993-ban szoros együttműködésben dolgoztunk
Tánczos Vilmossal és a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem néprajz szakos diákjaival,
akiket tanáruk úgy irányított, hogy páronként kísértek el egy-egy zarándokcso¬
portot.? A cél az volt, hogy többen együtt legyünk ott egy összetett eseményen,
összehangolt munkával egy időben figyeljük meg a búcsú több terét, az ott zajló
eseményeket, és osszuk be a munkát úgy, hogy valaki vagy valakik éjjel-nappal
mindig talpon, „megfigyelöälläsban” legyenek. A „multi-sited”, azaz több szinterti
terepmunka-mödszertan mintäjära ezt nevezhetnénk több szempontú, vagy akár
„multi-focal”, többfökuszü kutatäsnak is, ha ez nem lenne kissé félreérthető.!?

Fő adatgyűjtési módszerem a kilencvenes években a résztvevő megfigyelés volt.
Közismert, hogy ez a manapság széles körben elterjedt terepmunka-módszertani
fogalom a kulturális és szociális antropológia eszköztárából származik. Általában azt
az egy éven keresztül végzett kutatómunkát szokás érteni rajta, amit az antropoló¬
gus a terepen végez, számára új nyelvi, természeti és társadalmi környezetben, ahol
ki van téve a kulturális sokkoknak, ahol ki kell magát ismernie, s amelynek során
megszerzett tapasztalatait mintegy le kell fordítania a saját tudományos közössége

9 Lásd Gazda-Benedek 1997, Fosztó 1999, Tánczos 2016.
10 A fogalom rövid kifejtése: Lajos 2015. A kiterjedt szakirodalom és módszertan hazai alkal¬
mazása: Turai 2016, 2019.