Oldal 13 [13]
Előszó: a búcsús élmény
eus Egy szó, egyetlen szó, egy név. És mennyivel több, mint egy szó
, vagy egy név. Mi minden rejlik benne, mi mindent idéz föl, mennyi tapasz¬
talat, mennyi élmény kapcsolódik hozzá. Immár három évtizede évről évre száz¬
ezrek kelnek útra, érkeznek meg, búcsúznak el és térnek meg otthonaikba. Húzza
őket a hely szelleme, valami, amit saját maguknak sem mindig fogalmaznak meg.
Együtt van több százezer ember, ugyanarra figyelnek, ugyanazt kapják - s együt¬
tal mindenki másra figyel, mindenki mást kap. Századok óta tart ez. Nemzedékek
jöttek és múltak el, mindegyiknek megvolt a saját tapasztalata, élménye, ami ki
tudja, mi mindenből tevődött össze. Hitből, találkozásokból? A táj, a ferencesek,
a többiek, a külsők, a belsők, az elmesélhetők és kimondhatatlanok milyen keve¬
réke alkotja az élményt? Ha egymás mellé állna minden zarándok, turista és ven¬
dég, aki a régmúltban és a közelmúltban megjárta ezt a szent helyet, alighanem
körbeérné a földgolyót. Micsoda lánc...
Miben áll „Csiksomlyö titka”, mi is az a „Csiksomlyö-jelenseg”? Mi fog ott
meg, mi tart fogva? Miért sóhajtunk fel, ha a vonat ablakából meglátjuk a távoli
Somlyó-hegyet, aztán az ismerős kettős templomtornyot? Miért szorul össze kissé
a torkunk, ha az ellenkező irányba haladunk? Ki tudná mindezt elmondani? S ki
tudná mindazt meghallgatni, amit erről emberek százai, ezrei, százezrei elmon¬
danak? S aki meghallgatja, feljegyzi, hány lapon tudná rögzíteni? És ki az, aki ezt
elolvasná, akár csak átlapozná? S ha megteszi, megértheti-e anélkül, hogy saját
maga is részese lenne a közös emlékeknek, élményeknek? Ha összefűznénk minden
kimondott és ki nem mondott, régi és új emlékezést Somlyóról, alighanem körbe
lehetne vele fogni a földgolyót. Micsoda gyűrű...
A hegy magasa messziről feltűnik. Aki megáll a messzeségben, gyönyörködhet az
egészben, mert alja-teteje egyszerre látszik. Mégsem állunk meg, mert oda tartunk,
s ahogy közeledünk, kibontakoznak a részletek. Meglátjuk a hegy kisebbik testvérét
is, a tornyokat, a domboldali kápolnát, a kálváriát. Lassan eltűnik a szemünk elől
a hegy egésze, és megragadják a figyelmünket annak lankái, teraszosra kiszántott
oldala, a tövében megtelepült város, a falu, az utcák, a vasúti sínek, a hidak, az
országút, a lebontásra ítélt és épülő házak. És az emberek, ismeretlenek és félig
ismerősök, barátok és barátságos idegenek. Hajnalban teleszívjuk magunkat friss
levegővel, lehajolunk a forráshoz, beülünk a padba, összekulcsoljuk a kezünket.
Vagy csak elővesszük az elemózsiát; vagy csak élesre allitjuk a kamerank optikajat,