OCR Output

330 = ELEKES ZSUZSA

lönbség csökkenőben van, amit több adatunk is alátámaszt. Az önbevallásos
vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok között kisebb a fiú-lány
különbség, mint a felnőttek között, és bizonyos időszakokban ez a különbség
azonos korcsoportokon belül is csökkent. A halálozási adatokban a férfiaknál
nagyobb mértékű volt a csökkenés, így ez önmagában a férfi-nő különbség
csökkenéséhez vezetett. A nemi különbségek csökkenését mutatják az egész¬
ségügyi ellátásra vonatkozó adatok is, itt azonban a csökkenés oka nem feltét¬
lenül a két nem fogyasztásának a közeledése, hanem azzal is magyarázható,
hogy ma a nők is nagyobb arányban felvállalják alkoholproblémájukat, mint
korábban.

Az önbevallásos vizsgálatok alapján azt valószínűsítjük, hogy az alkoholfo¬
gyasztás és annak problémásabb megjelenési formái (lerészegedés, nagyivás)
elterjedtebbek a fiatalabb korcsoportokban. Ugyanakkor az OLAAP-adatok
arra is rámutatnak, hogy ha csak a felnőtt mintát vesszük figyelembe, akkor
a problémás fogyasztás a 45-54 éves korcsoportban a legnagyobb. A kezelési és
halálozási adatok azt mutatják, hogy az alkoholra visszavezethető egészségügyi
terhek az idősebb korosztályokat érintik. Az egészségügyi ellátásban az 55-64
éves korosztály jelenik meg legnagyobb arányban. Az alkoholos halálozás is az
idősebbeket érinti nagyobb mértékben. Fontos megállapítása a halálozási ada¬
tokon végzett elemzésnek, hogy az alkoholos halálozás miatt meghaltak átlag
életkora jóval alacsonyabb, mint az egyéb halálok miatt meghaltaké. A külön¬
böző adatok korcsoportos elemzései arra utalnak, hogy alkoholfogyasztással
kapcsolatos probléma tulajdonképpen minden korcsoportot érint, de a prob¬
léma jellege korcsoportonként változó lehet.

Az önbevalláson alapuló kutatások alapján arra a következtetésre jutha¬
tunk, hogy a jobb társadalmi státus rendszeresebb alkoholfogyasztással jár
együtt, a hátrányosabb társadalmi helyzet pedig inkább a fogyasztás problémá¬
sabb formáit erősíti. A problémákat leíró makrostatisztikai adatok egyértelmű¬
en a hátrányosabb helyzetűek nagyobb érintettségét jelzik. A halálozási adatok
azt mutatják, hogy az alkoholos halálozás legjellemzőbb az alacsonyabb vég¬
zettségűek (8 osztállyal vagy szakképzettséggel rendelkezők) körében, és külö¬
nösen magas a munkanélküliek között. Az egészségügyi ellátásban, a bűnözési
statisztikákban vagy az alkoholos eredetű baleseteknél szintén inkább a közép¬
fokú vagy alacsonyabb iskolai végzettségűek jelennek meg nagyobb arányban.
Kivételt csupán a TDI-adatbázis jelent, ahol a magasabb iskolai végzettségűek
nagyobb arányban szerepelnek. A TDI-adatbázisban szereplők esetében azon¬
ban a kezelésbe kerülés elsődleges oka a kábítószerfogyasztás, az alkohol pedig
csak társult problémaként jelenik meg. Így az eltérő társadalmi összetétel felte¬
hetően a kábítószer-fogyasztók más jellemzőivel magyarázhatók.