OCR
226 = BENCSIK NORA ben hatályba lépő Ptk.-módosítás a gyermekvédelmi ágazati szabályzatokat is módosította, ezáltal került törlésre az átmeneti és tartós nevelés, ami a korábbi ügyek felülvizsgálati kötelezettséget is jelentette. Az átmeneti és tartós nevelés mint gondoskodási forma helyett egységesen a nevelésbe vett gyermekek adatai jelennek meg. Tehát az adatok bár egységesen rendszer szerint kerültek gyüjtésre 2008-2013 között, ez esetben a Ptk.-módosítás befolyásoló ereje korlátozza némileg az évek közötti összehasonlíthatóságot (KSH, 2022). A 2008-2018 közötti időszak elején nem, inkább a második felében jelenik meg - 2006-2007-hez hasonlóan - Észak-Alföld, mint leginkább érintett terület. Továbbá fontos figyelembe venni, hogy a szenvedélybetegségen belül természetszerűleg az alkohol mellett a gyógyszer- és a kábítószer-függőség is megjelenhet, azonban a KSH adatgyűjtése összefoglalóan a szenvedélybetegségekre vonatkozik. Mindezek mellett látenciát jelenthet, hogy ÉszakMagyarországon, illetve Dunántúlon több évben nem került nevelésbe gyermek ezen okból (10.5. táblázat), míg a veszélyeztetti létszámadatok, illetve a gyermekjóléti szolgálatnál szenvedélybetegség miatt kezelt problémák száma alapján ezek a régiók felülreprezentáltak.