OCR
rok hagyatékában is előfordul említés ibériai borokról: 1749-ben például egy gazdag ügyvéd, Alexis Francois Normant pincéjében hatalmas mennyiségű alicantei bort halmoz fel. Előfordulásuk azonban továbbra sem túl gyakori: nem találunk belőle a tőzsdeügynökök pincéiben, s csak nagyon keveset a borkereskedőknél, kivéve persze Jean Gosselin óriási borospincéjét, amelynek összeírása 1749-ből származik. Gosselin borgyűjteménye jól reprezentálja a 18. század közepének ízlését, annyiban legalábbis feltétlenül, hogy legnagyobb számban az alicantei borok szerepelnek benne. Ezek csillaga éppen ezekben az évtizedekben indul egyébként hanyatlásnak : a 18. század második felében és a 19. században lekörözi a malagai és jérezi. Kicsit lemarad mögöttük a madeira, pedig ez a legdrágább az összes ibériai bor közül. Érdemes megemlíteni, hogy portóiról szinte nem is hallunk a korban. 1820-at követően a malagai népszerűsége visszaesik, a jérezi és a madeira viszont javít pozícióin. A legdrágább borok a fokvárosi vagy constantiai és természetesen a tokaji. Ezekből inkább csak a 18. század végétől kezdve találhatunk a párizsi borospincékben (kivéve Jean Gosselint, akinek mindegyikből volt). Idézzük fel Nivernais hercegének példáját: 1782-ben az ő pincéjében 70 butélia és 145 félbutélia (- 375 ml) tokajit, illetve 15 butélia és 247 félbutélia fokvárosi bort őriztek. Ugyanebben az 1782-es évben a király pincéiben 1794 butélia constantiai vörös és 840 butélia constantiai fehér volt található, valamint 540 üveg tokaji és 174 butélia a legjobb tokajiból (créme de tokay). E két híres-neves borból tehát csak a legjómódúbbak és legelőkelőbbek pincéiben találunk: borkereskedőknél nem. Az ibériai borok fogyasztását a 18. és a 19. században jóval többen engedhették meg maguknak. A párizsi borospincék átfogó vizsgálata azt mutatja, hogy az új borfogyasztási szokásokra — az édes, ibériai borok hörpölésére — a főnemesi körök kaptak rá először, s ők terjesztették el ennek divatját a francia társadalomban. A folyamat legfontosabb következménye az lett, hogy a 19. század végére kiformálódó új gasztronómiai gyakorlatban nagy szerep jutott az édes boroknak, a likőrboroknak és a desszertboroknak egyaránt — s ekkorra már a francia borok is komolyabb piaci pozíciókra tettek szert. 178