uradalmat is, és ennek folytán a 17. század közepére Rákóczi család lett a borvidék
leghatalmasabb és legbefolyásosabb szőlőbirtokosa. Ezt tekinthetjük Tokaj-Hegy¬
alja történeti viszonylatában a Rákócziak aranykorának.
A 17. század második felében jelentős változások történtek a Rákóczi fejedelmi
család történetében. II. Rákóczi György (1621-1660) erdélyi fejedelem balul elsült
1657. évi lengyelországi hadjárata gyakorlatilag véget vetett a család erdélyi ural¬
mának. Az 1660-ban elhalálozott II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia
(1629-1680) fejedelemasszony és fia I. Rákóczi Ferenc (1645-1676) fejedelem a
család hegyaljai birtokain húzta meg magát. Nem sokkal később Báthory Zsófia és
fia a pálosok és a jezsuiták térítésének eredményeképpen áttértek a római katolikus
hitre. Ezzel pedig kezdetét vette a kálvini reformációt követő Tokaj-Hegyalján az
erőszakos ellenreformáció. A protestáns prédikátorok, tanítók a birtokosokat elül¬
dözték, szőlőbirtokaikat lefoglalták. A Habsburg-ellenes Wesselényi-összeeskü¬
vés (1664-1670) érzékenyen érintette a családot. Ugyanis I. Rákóczi Ferenc egyik
vezetője volt a mozgalomnak. A szervezkedés 1670. évi bukását követően több
más résztvevőhöz hasonlóan a fejedelem is igen nehéz helyzetbe került. Számos
érintett fő- és köznemes elvesztette birtokait. I. Rákóczi Ferenc a számonkérést
édesanyja, a jezsuiták, valamint Szelepcsényi György (1595-1685) esztergomi ér¬
sek-bíboros közbenjárásának köszönhetően úszta meg. Ennek azonban nagy ára
volt. A fejedelemnek hatalmas összeget kellett fizetnie az udvarnak, hogy megúsz¬
sza az ítélőszéket, és a várható halálos ítéletet. Ennek folyományaként I. Rákóczi
Ferenc elzálogosította a legjobb adottságú mádi és mezőzombori szőlőinek nagy
részét is. Ezeket a területeket majd csak gyermekei, Rákóczi Julianna (1672-1717)
és II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) vásárolták, illetve váltották vissza a bécsi ud¬
vartól 1699-ben. Még ugyanabban az évben a két Rákóczi testvér egymás kö¬
zött felosztotta a hatalmas Rákóczi-szőlőbirtokokat. A Rákóczi Juliannára eső
rész idővel férje, gróf Aspremont Gobert Ferdinánd (1643-1708) családjának a
birtokába került.
II. Rákóczi Ferenc példásan igazgatta hegyaljai birtokait. 1698-ban Regécen
üveggyártó manufaktúrát alapított borok elpalackozása végett. 1701 és 1711 kö¬
zött több alkalommal is összeíratta és megbecsültette hegyaljai szőlőbirtokokat,
valamint azokat I.-II.-III.-IV. kategóriájú besorolás szerint klasszifikáltatta. Az
1711-ben a szatmári békével, vagy kiegyezéssel végződő Rákóczi-szabadsághar¬
cot (1703-1711) követően II. Rákóczi Ferencnek a bécsi udvarnak tett hűségeskü
fejében felkínálták az amnesztiát, amit ő végül elutasított, és az emigrációt válasz¬
totta. Ezért birtokait az udvar elkobozta, majd kamarai kezelésbe utalta. Ezzel
pedig lényegében véget ért Tokaj-Hegyalja történetének a 16. század közepe óta
tartó Rákóczi-korszaka. A 18. század közepére számos egykori Rákóczi-szőlő¬
birtokokat olyan, az udvarhoz hű arisztokrata és köznemesi családoknak adták el,
vagy adományozták oda, mint pl. az Andrássy, a Barkóczy, a Buttler, a Dessewffy,
az Erdődy, az Esterházy, a Grassalkovich, a Gyulaffy, a Gyulay, a Haller, a Holló,
a Keczer, a Klobusiczky, a Mudrány, a Roxer vagy a Szirmay.