Oldal 123 [123]
OCR
szerepet játszott az aguitániai borok (a drága és ritka borok éppúgy érintettek, mint az olcsó asztaliak) Bretagne-t és Észak-Európát célzó exportjában. Olyan átfogó, szintetikus munkával, amely bor és a szőlészet aguitániai történetét tárgyalná, egyelőre azonban nem rendelkezünk. A kérdést az utóbbi időben a földbirtokos nemesség történetének perspektívájából gondolták újra. Doktori értekezésünkben azt bizonyítottuk, hogy a Médocban földdel rendelkező birtokosok képesek voltak termőterületeiket alkalmassá tenni a bortermelésre. Azt is gyorsan felismerték, hogy a siker kulcsa a birtokok közvetlen irányítása — erre az Intendáns már 1775-ben utalt. A következő század elején a Lur Saluces dinasztia általános intézőt bíz meg a birtokok irányításával: a Garros család több nemzedéken keresztül látja majd el Yquem « foalkimistajanak 5 funkcióit, ahogyan az Marguerite Figeac-Monthus értekezéséből kiderül. A nemesi irányítás alatt álló, minőségi borokat előállító szőlőültetvények (grands crus) a gazdasági-termelési modernizáció élharcosai voltak, ahogyan azt Gérard Aubin minden bizonnyal helyesen aláhúzza. Persze időről időre a legszilárdabbnak tűnő történeti rekonstrukciókat is szokás megkérdőjelezni. Sandrine Lavaud például azt rója fel egy emlékezetes tanulmányban a fentebb említett történészeknek, hogy kizárólag a minőségi borok történetére koncentrálnak, elhanyagolván a nagy mennyiségben előállított "asztali borok vizsgálatát és meghamisítva ezzel a bordeaux-i borvidék történetiségét. A tárgyalt jelenségeket szerinte hosszabb történeti perspektívában kellene vizsgálni, aminek első lépése a középkor évszázadaiban előállított vörösborok rehabilitációja" lehetne, hiszen ezek eddig nem kapták meg azt a történészi figyelmet, amelyre pedig érdemesek volnának. A gondolatmenet végállomása a 17. században a nemesi birtokosok által állítólagosan levezényelt "minőségi forradalom" tagadása és az egyszerű borokat előállító kistermelők történeti rehabilitációja volna. Ami azt illeti, a legfrissebb tanulmányok egyértelműen eldönteni látszanak a vitát. Caroline Le Mao arra az összefüggésre mutatott rá, amely a guyenne-i parlament befolyásának növekedése és a nagybirtokok megszerzését célzó befektetések között áll fenn. Nem egyetlen kiragadott példa alapján érvel: gondolatmenete a parlamenti jegyzőkönyvek szisztematikus feldolgozásán alapszik. A Cháteau Margaux-ról írott tanulmánya — amely az Elitek és földbirtokok című, Corinne Marache-sal közösen szerkesztett konferenciakötetben jelent meg — példaszerű e tekintetben. Olive de Lestonnac hagyatékának vizsgálatára építve a René Pijassou kijelölte úton halad, ám jeles elődjénél jóval messzebbre jutott. Pierre de Lestonnac a 16. század második felében kezd érdeklődni a Médoc iránt, ám Olive de Lestonnac lesz az, aki 1609-et követően elkezdi türelmesen kiépíteni a margaux-i birtokot. A minket különösen érdeklő Sauternais vonatkozásában Stéphanie Lachaud írt le hasonló fejlődési tendenciákat kitűnő doktori értekezésében: x A földterületek tulajdonosi struktúrájában bekövetkező változások elsősorban a 17. században és a 18. század elején zajlottak le 5. A Belleyme-féle térkép tanulmányozásából kiderül, hogy az aguitániai termőterületek egyre nagyobb 121
