Page 392 [392]
OCR
Szögezzük le: Szirmay, legalább a hegyek leírásakor, plágiumot követett el. Attól még, hogy a forráshasználat játékszabályai nem kristályosodtak ki annyira Szirmay korára, mint mára, ezek a játékszabályok megvoltak minden műfajban. Korábban, például a humanista költészetben is lehetett tudni, hol húzódik a határ az imizatio és a már túl sok szó szerinti átvétel között, és az utóbbi megvetésre méltó volt. A tudományos szövegekben szabadabban folytak a kompilációs műveletek, egymás adatainak, szövegrészeinek átvétele, de a 18. század végére már végképp egyértelmű volt, hogy a hosszabb, akár többmondatos részek forrását megfelelően idézni és hivatkozni kell: maga Szirmay is ezt a mércét hirdeti a számos aprólékos hivatkozásával, amelyek átszövik a történeti részeket. Szerencsére a biztosan és szó szerint átvett részek az egész Hegyalja-Ismertetésnek — úgy tűnik — csak egy kis, pár oldalas részére terjednek ki, a többi részben pedig néhol nem hivatkozott , kivonatolt" mondatokról, ätvett nevlistákról, egyszóval határesetekről beszélhetünk, amelyek megítélése nézőpont kérdése. Enyhítő körülményeket a Szirmay-művek plágiumgyanús eseteire már ifjabb Barta János is felhozott," és továbbiakat is mondhatunk: ezek mind arra vonatkoznak, hogy a korban a mainál szabadabban használták a forrásokat, egyáltalán, a szerzői jog fogalma is sokkal képlékenyebb volt. Ami például a perjelek listáját illeti, Szirmay azt gondolhatta, úgyis Kazinczy is kiírta valahonnan ezt a listát, miért ne írhatná ki ő Kazinczy kéziratából a rá való hivatkozás nélkül? Az első magyar , plágiumperben", az úgynevezett „Iliäsz-perben” (1823-26), amelyben egy fel nem tüntetett forditö ügyében vitatkozott össze Kölcsey és Kazinczy Ferenc," utóbbi állt a megengedöbb oldalon; ez is azt erősíti, hogy Kazinczynak valószínűleg nem lett volna problémája azzal, hogy egy névlistát — amely mögött semmi egyéni stílus, de talán komolyabb kutatómunka sem volt — átvett nemes barátja a saját művébe. A hosszabb, szó szerint átmásolt részek, a hegyek leírása kapcsán pedig mondhatnánk ennél jóval súlyosabb eseteket is. À Magyar Geogräfia című, 1757-ben Béldy Gergely által kiadott topografia például — ahogy Fodor Ferenc fogalmaz — , minden valószínűség szerint Zzétsi János sárospataki tanár 1732-ben kelt latin nyelvű kéziratának a feleséggyilkos Vezsei ( Pataki) István volt református lelkész által 1741-ben Pécsett történt elplagizálásából" ered." De mint láttuk, maga Bél Mátyás sem törte össze magát, hogy mindig megjelölje, a Nozitiáknak melyik része kinek a szövegén alapul. Amikor tehát Szirmay kis plágiumát, illetve plágiumközeli húzásait mérlegeljük, mindenképp figyelembe kell venni azt a 18. századot, amelyben a Béldy Gergely fenti történetéhez hasonló esetek nemegyszer előfordultak. Mindenesetre azért szép lett volna, ha az a Szirmay, aki források százait használja fel és rendesen utal is rájuk, méltóképpen hivatkozik arra a Bél Mátyás-i műre, amelyből formailag és tartalmilag is a legtöbbet merítette. 187 BARTA 2010, 128-9. 188 Lásd KAPusti 2015. 189 Fopor 2006, 76. 390
