OCR Output

Bél alaposan kidolgozta az anyaggyűjtés módszereit, és segítők egész hálózatát
szervezte meg — családtagokból, tanítványokból, helyi erőkből mindenféle társa¬
dalmi osztályból -, hogy minden helyszínről megbízható adatokat, értesüléseket
szerezzen. Nagyon fontos szerepet töltött be fizetett adatgyűjtője, Matolai János.
Az adatgyűjtést mind a vármegyék, mind az udvar gyanakvó szemmel nézte, de
utóbb sikerült kivívni legalább a kormányzat támogatását (az ország újjáépítésének
feladatához is jól illett Bél terve); a kancellária felügyelte a munkát, és azt is előírta,
hogy a kéziratokat az egyes vármegyék bírálják el és egészítsék ki adatokkal. Végül
az egész vállalkozásból csak négy kötet jelent meg Bél életében, a Dunán inneni
kerület kilenc vármegyéjének leírása a Notitia Hungariae novae historico-geographica
(„Az üj Magyarország történeti-földrajzi ismertetése") részeiként, 1735 és 1742 kö¬
zött (és még egy posztumusz kötet Moson leírásával). A többi vármegyeleírás, mint
ahogy rengeteg már elkészült történelmi és természetrajzi rész is, kéziratban maradt,
és ezek különböző csoportokra oszthatók aszerint, hogy milyen fázisban maradtak,
átesett-e kancelláriai, illetve megyei ellenőrzésen az adott megyeleírás (Tóth Ger¬
gely ez alapján összesen 6 csoportot állapít meg)."? Ami Zemplén leírását illeti, ez
a kézirat éppen a vármegyén akadt fenn: 1736-ban Bél a Helytartótanácson keresz¬
tül elküldte a vármegyének, de az először kifogásokat fogalmazott meg , magánsze¬
mélyek jogait" (valószínűleg birtokviszonyokat) illetően, majd a sürgetések ellenére
nem foglalkozott tovább vele." A művet a vármegyeleírások kritikaikiadás-soroza¬
tának részeként nemrég adta ki Tóth Gergely és kollégái," és e kutatásból az is kide¬
rül, hogy az anyagot kisebbrészt Dobay Székely Sámuel, nagyobbrészt Bél általában
is legfontosabb segítője, Matolai János állította össze: az a Matolai, aki 1744-ben
külön művet adott ki a tokaji borról (1732-ben tartózkodhatott Zemplénben a kért
adatgyűjtés és a borvidék tanulmányozása végett).

Bél és segítő csapata életműve nemcsak a tényanyag szempontjából járult hozzá
százada tudományához, legalább ennyire fontosak a polihisztor módszertani újításai.
Egyebek mellett bővítette a szóba jöhető források körét, és nyugati mintát követve
Bél már gyakorolt forráskritikát, ha kezdetlegesen is; az anyag feldolgozásában pedig
az addig Magyarországon egyeduralkodó kronológiai elvet felváltotta a topográfiai és
tematikus elv. Az ország leírásában a vármegyék szerinti felosztás elsősorban a várme¬
gyéknek a politikai-társadalmi életben, rendi világban játszott kiemelkedő szerepé¬
nek köszönhető. Az egyes megyeleírásoknak jól látható szerkezete van: az , általános
rész" (pars generalis) első , tagja" (membrum) a megye természetrajzát, második tagja

5 TórH 2007, I, 160-163. Egy-egy kéziratos megyeleírás részben vagy egészben már megjelent a 18. század
közepe óta, de az összefüggő és kritikai igényű kiadássorozat csak az utóbbi évtizedben indult meg Tóth
Gergely vezetésével; mindezen kiadások adatai megtalálhatók a legutóbbi, 2018-as kiadásnak (TórH et al.,
kiad., Bél, 2018) a bibliográfiájában.

54 TórH et al., kiad., Bél, 2018, 97—104.

5 Maga Zemplén megye leírása e kiadás 95229. oldalán található.

56 Tére et al., kiad., Bel, 2018, 97-100.

361