Page 233 [233]
OCR
azonban a vesszője nem mindenhol tartós, ezért aztán nem nagyon szokták telepíteni. Hárslevelű: az illata rendkívüli és a bodza virágához hasonló, hosszan elálló, lédús, illik a tokaji talajhoz, szinte sűrű mézzé kövéredik, és ezért a Nap hevétől a forminthoz hasonlóan kiválóan aszúsodik. Balafánt: nagyon hasonlít az előbbihez, hosszan elálló tőkéjű, abogyója gömbölyű, a leve édes, sűrű és mézes, nagy aszúszőlőket terem. Leányszőlő és fejérszőlő: nem sokban különbözik a két fajta, az előbbi a Nap hatására aranysárga színű lesz, az utóbbi azonban igen késői szüret esetén is halvány; mindkettő hasmenést okoz, nagyon lédús és ezért igen kiváló orvosság vérhasban szenvedőknek. Polyhos: húsos szőlő, mivel sok és nagyszemű szőlőt terem, a köznép alacsonyabban fekvő helyeken szokta ültetni, de mivel a leve olyan fanyar, hogy a nyálat is könnyen összehúzza, a nemes szőlőültetvényekből száműzték. Rózsás: a színe a rózsára emlékeztet, de a leve fehér, bőséges, hosszan elálló, de nem egyformán édes és utóíze van, ám mindennapi fogyasztásra igen alkalmas. Gersett:? világoskék színű, lédús és tulajdonságaiban hasonlít az előzőre. Purcsin: sötétkék színű, nagyon aprószemű, télire elálló, a leve pirosas, és ezért, főként ha a héjával együtt áztatják, édes vörösbort ad. Kecskecsecsű: a kecske csecséhez hasonlít, fényes héjú, hosszúkás szemű, húsos, kemény héjú, édes, fehér levű, szinte egyetlen haszna, hogy ha még azelőtt összegyűjtik, hogy a fagy megcsípné, télre eltéve tovább eláll. Rumonya vagy romana: az előzőhöz hasonlít, mindössze simább, hosszúkás, görbe szemet hoz. Bogär- vagy bolgärszölö: az előbbiekhez hasonlít, csupán abban tér el tőlük, hogy színében hol vörös, hol világoskék. Azonban a rózsás, a gersett, a purcsin, a kecskecsecsű, a rumonya és a bogárszőlő, mivel húsosabbak és keményebb héjúak, igen ritkán teremnek aszúszemeket, vagy ha teremnek is, a szüretelők nem szedik le azokat, nehogy ártsanak az aszúszólőkből kipréselt bor szép arany színének, ha azokat is beáztatják. Vannak még további fajták. Királyédes: ötszögletű, csipkés a levele, ritkásabb szemű, azonban ritkán termi szerfelett édes termését, mivel elsőként hajt ki, és így többnyire a tavaszi fagy áldozata lesz. Fejér boros: fehér bogyójú, sűrű szemű, a leve édes. Gyöngyfehér: az előbbinél kisebb, ritkább szemű. Zöld szőlő vagy lelt szőlő: sűrű zöldes szemű, édes leve bőséges. Görbe szőlő: hosszúkás, görbe, húsos bogyójú, a héja kemény. A bátai, gácsai és bakátor ovális, túlságosan húsos, hosszan elálló szeműek. Mivel ezt a három fajtát a tiszántúli részekről telepítették ide, alföldi szőlőknek is nevezik őket. A sík és lejtős talajt szeretik, bőséges mustjuk van, de csak ritkán vagy szinte soha nem aszúsodnak. 23. § A borok és a szőlők értéke 1295-ben és 1380-ban IV. Béla kora után az 1300-ik évig szinte nem is történik említés más szőlőkről az oklevelekben, csak az olasziakról, a patakiakról és a liszkaiakról. Ez arról tanúskodik, hogy először ezeken a helyeken hozták ismét rendbe a szőlőket, majd pedig csak ezután telepítették azokat széltében-hosszában a hegyaljai hegyek teljes vidékén. Abban az időben mind a boroknak, mind a szőlőnek igen nagy volt az értéke. Amikor §2 Ismertebb nevén gersely. 231
