OCR Output

Ugyanezen év nyaráról egy másik adatot is találunk a hadakozó Ferenc doktorról.
Szamosközy másolatából ismerjük Hunyadi egy levelét, amely alapján úgy tűnik, hogy
Báthory Zsigmond kíséretében szerzőnk is jelen volt Temesvár 1596. júniusi ostromá¬
nál. Ennek egyik epizódjában egy portyázó tatár seregrész felett győzedelmeskednek:?

„Megfutamodik az tatär, és azt tudá hogy csak könnyen hagyjuk, de nem
telék kedvek benne, hanem először egy mélyföldig, azután kettőig, ret¬
tenetesen vágák az fáradt tatárt, ott azt tudák hogy megállunk, mert egy
igen nagy sár is vala ott, de azon is által ugratók őket és ott is kegyetlenül
kezdék pirongatni, bezzeg ott látták osztán hogy nem tréfa az farkas
szar. Futni kezdének számtalan sokfelé, mind elhányák nyilakot, tegze¬
ket, szablyájokat, kit én historiában soha nem olvastam, táborokból is
kifutának omnibus rebus relictis."

Mindezen adatok alapján nyugodtan feltételezhető, hogy a fejedelemségről lemon¬
dani készülő Zsigmondot 1597-es prágai útjára is elkísérte: vagyis január 6-a után
indultak Gyulafehérvárról, és Prágából március 24-én érkeztek vissza Kolozsvárra,
ahonnan majd aztán visszavonul Báthory Gyulafehérvárra."

Egy a gyulafehérvári káptalan 1614-es másolatában fennmaradt oklevél szerint 1597.
november 20-án Hunyadi Ferenc szolgálatai jutalmául gyulafehérvári házára adómentessé¬
get kapott. Ebből tudható az is, hogy az egykori Olasz utcai sarokház volt a tulajdonában:

, [Báthory] Zsigmond Erdély, Moldva és Havasalföld fejedelme hűséges
szolgálatai jutalmául főorvosa (prothomedicus): Huniadinus Ferenc (exc)
azon [Gyulalfehérvár falain belül, az Olaz ucza-ban levő sarokházát
kertjével és többi tartozékával együtt, melynek szomszédságában egyfe¬
lől házak, másfelől a nyilvános szekérút, a harmadik részen pedig Italus
Baptista háza található, kertjét pedig egy felől Szeben (Cibinium) város
kertjének fala határolja, minden adó és szolgáltatás terhe alól mentesíti."

Kovács András Giovanni Morando Visconti 1711-es térképén azonosította is az épü¬
letet? (lásd az ábrán nyíllal jelölve). Tőle tudjuk azt is, hogy ugyanebben a házban
lakott a két fejedelmi szakács, radnóti Kendi Ferenc tanácsos és Giovanni Battista
Mosto,? a fejedelmi zenekar vezetője.

59 1596 14 Junii Temesvár alatt az Tatár megverése. Ferencz Doktor leveléből, melyet írt Szikszai Imrének."
Szilágyi, kiad. Szamosközy István..., 1880, 58-61. Betűhű átiratban: E. Abaffy, Kozocsa, kiad., Szamosközy
István..., 1991, 146—149.

60 Erdösi 1995, 52-53.

61 Bogdändi, Gälfi 2006, ET4 VIII/1, 353-354 (no. 958). Egy 1610. október 13-ai dokumentumból kiderül
az is, hogy ezen háznak egy részét 1610-ben Hunyadi Ferenc testvérének, az ekkor már elhunyt Hunyadi
Borbálának a fia birtokolta. Gálfi 2016, ET4 VIII/2, 102 (no. 323).

62 Koväcs 2021, 325, 327-328.

55 Hogy Mosto mi módon került Gyulafehérvárra, nem tudjuk, de 1584 és 1588 között a padovai székesegyház
karnagya volt. Akár Hunyadi is lehetett az összekötő.

26