Oldal 308 [308]
Kis JANOS
intuíció már ekkor adva volt, és ezért megengedhettem magamnak, hogy az elmé¬
leti nehézségeket átmenetileg zárójelbe tegyem mint hosszabb távon megoldandó
feladatot. Ezt — mondjuk így — Kádáréknak köszönhetem.
Hatással volt arra, ahogy a kirúgatásom utáni lehetőségeimet láttam, mert
kizárta, hogy olyasmit válasszak, ami magában foglalja, hogy a hatalom eldönt¬
heti, hogyan szabad gondolkodnom, beszélnem, írnom és publikálnom. Abban is
segített, hogy az esetemet kellő szerénységgel éljem át. A mi ügyünk cause celebre
lett, ami könnyen vezethet oda, hogy az ember túldimenzionálja személyének és az
általa elszenvedett sérelemnek a fontosságát. Az emberi jogi intuíció ettől az egész¬
ségtelen reakciótól is megóvott. Hiszen az, ami velem történt, nem azért minősült
jogsértésnek, mert velem, a Kis János névre hallgató, szépreményű filozófussal
nem szabad így bánni, hanem azért, mert így bánni senkivel nem szabad. Észre
kellett vennem, hogy nem velünk kezdődik a politikai okokból munkanélkülivé
váló magyarok sora: ott volt mindjárt Eörsi Pista barátom, akinek börtönből való
szabadulása óta soha semmilyen állása nem volt, ott volt egy sor egykori "56-os
társa, és ott volt — mint a KSH évkönyveiből és a Bírósági Határozatok című, pe¬
riodikus kiadványból megtudhattam - az a több száz névtelen, akit minden évben
kocsmai kommunistázás miatt zártak börtönbe izgatásért vagy vallási közösség
vezetése miatt szervezkedésért. Megtanultam, hogy magamat a sok ismeretlen
egyikének tekintsem, ne valami rendkívüli áldozatnak; ez arra késztetett, hogy
üj eletformämat természetesnek fogadjam el, ne tragikus veszteségként éljem át.
Valamikor a nyolcvanas évek elején azt írtam a demokratikus ellenzékről, hogy
minket az emberi jogok kihívó gyakorlása különböztet meg a rendszer más kri¬
tikusaitól. Az emberi jogok nyilvános gyakorlása egyszerre volt öncél és eszköz
a számunkra. Öncél volt, mert aki így járt el, az nem alattvalóként élt, hanem
öntudatos, független személyiségként, és az ilyen élet erkölcsi jó érzést ad, össz¬
hangba hozza az embert önmagával. Voltak, akik nem is mentek túl ezen. Náluk
tulajdonképpen nem is a , kihívó" jelzőn volt a hangsúly, hanem azon, hogy amikor
a tiltásokkal és az esetleges büntetéssel nem törődve gyakorolják a jogaikat, akkor
a személyes integritásukat védik, mondjuk azzal, hogy cenzúrázatlanul publikál¬
nak, avantgárd performanszt rendeznek meg vagy szabadon élik meg a hitüket.
Hányszor hallottam ezt a fordulatot: , Én nem politizálok, én független színházat
csinálok!" (A tevékenység megnevezése szükség szerint behelyettesíthető.) Ebben
volt egy szemernyi önámítás, amire minden ilyen beszélgetésben rá is mutattam,
mert a pártállami rendszerben a hivatalos intézményekből való kilépésnek óha¬
tatlanul politikai jelentése volt, és politikai megtorlást hívhatott ki maga ellen. De
más megközelítésben mégis megállta a helyét. Ha valaki él a jogával, ezt nem az
igazolja, hogy cselekvésmódja más, távolabbi célok megvalósítását mozdítja elő.
Lehet ilyen instrumentális szerepe, de nem szükséges, hogy legyen. Azért szabad
megtennie, amihez joga van, mert neki magának, ennek az egyénnek joga van
+ 306 +