OCR Output

BELOVICS ERVIN

3. §-a megsemmisítése következtében is irányadó."? Mindez azt jelenti, hogy
az összbüntetésben döntési kompetenciával rendelkező bíróságnak a bűncselek¬
mények jogerős elbírálását követően kellene mérlegelnie a korábbi Btk. vagy a Btk.
összbüntetésre vonatkozó szabályait, és a jogszabály alkalmazásakor tekintettel
kellene lennie a Btk. időbeli hatályával kapcsolatos normákra, azaz a büntetőjogi
felelősség kérdéskörének jogerős eldöntése után kellene figyelembe venni olyan
normát, amelynek hatálya csak az ezt megelőző eljárásra terjedhet ki.

Az Alkotmánybíróság tehát olyan jogállami követelményekre hivatkozott,
amelyek nem léteznek, ellenkezőleg, amelyek a jogállam elveivel ellentétesek. Az
összbüntetésbe foglalásra kizárólag az alapítéletek jogerőre emelkedését követően
kerülhet sor, amennyiben az egyéb feltételek is fennállnak. Az Alkotmánybíróság
által megsemmisített rendelkezések jogerősen lezárt ügyekre kívánják alkalma¬
zandóvá tenni a Btk. 2. §-át. Ez azonban fogalmilag kizárt.

Az Alkotmánybíróság által előidézett problémát a Kúria próbálta megolda¬
ni akkor, amikor a 2/2019. Büntető jogegységi határozatában kimondta, hogy az
összbüntetési eljárás során alkalmazandó büntető törvény meghatározásakor az
alapítéletekkel elbírált bűncselekmények elkövetési ideje közömbös, annak van
jelentősége, hogy az összbüntetésbe foglalás lehetősége mikor nyílik meg.

Az Alkotmánybíróság viszont az 1/2020. (I. 2.) AB határozatával megállapítot¬
ta, hogy a 2/2019. Büntető jogegységi határozat Alaptörvény-ellenes, ezért közzé¬
tételének időpontjára visszaható hatálya megsemmisítette, és egyben elrendelte a
2/2019. Büntető jogegységi határozat alkalmazásával meghozott jogerős határo¬
zattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát.

Ezáltal nyilvánvalóvá vált, hogy az Alkotmánybíróság által generált probléma
a jogalkalmazás síkján nem oldható meg, arra csak jogalkotással kerülhet sor.

BEFEJEZÉS
A magam részéről bízom abban, hogy a jogtudomány és a jogalkalmazói gyakor¬
lat a jövőben is a Finkey Ferenc által lefektetett alapokon nyugszik, illetve hogy

a tézisek és az eseti döntések minden szempontból megfelelnek a törvényesség
követelményének.

25 10/2018. (VII. 18.) AB határozat [79].

+ 130 ¢