OCR Output

A BŰNÖZÉST ELŐSEGÍTŐ KÖRÜLMÉNYEKRŐL

KORINEK LÁSZLÓ!

BEVEZETŐ

A címben megfogalmazott problémakör természetesen nem a tényleges vagy le¬
endő elkövetők részére történő tanácsadás. Aki már szembekerült a törvénnyel,
netán életformájává vált a kriminalitás (tapasztalati tény, hogy vannak ilyen sze¬
mélyek a büntetések megelőzési célja ellenére), az nyilvánvalóan mérlegeli a lehe¬
tőségeket. Elsősorban ebben a körben van komoly magyarázó ereje a racionális
döntések elméletének.?

Logikusnak tűnő elvet fogalmazott meg az említett teória egyik kidolgozó¬
ja, Jeremy Bentham. Szerinte az a fontos, hogy a büntetés által okozott hátrány
legyen súlyosabb annál az előnynél, amelyet a cselekmény elkövetésével el le¬
het érni." Bűnözői logikát követve persze ennek a fordítottja teheti kívánatossá
a súlyos törvényszegést. Az ilyen gondolkodásnak akkor volna értelme, ha mind a
kriminális magatartás céljának elérése, mind pedig az arra való közhatalmi rea¬
gálás bizonyosan bekövetkezne. Ez azonban a tapasztalatok szerint távolról sincs
így, egyik vonatkozásban sem. A normasértők mindenekelőtt abban bíznak, hogy
nem kerülnek a hatóságok látókörébe, így bíróság elé sem. Ezért a saját maguk
által remélt eredmény elmaradása sem tragikus a számukra: a dolgot meg lehet
ismételni. A lebukás viszont elkerülendő. Amennyiben az elkövető komoly esélyt
lát a vele szembeni eljárás megúszására, úgy a Jeremy Bentham által megfogal¬
mazott tételnek a szankciót érintő része súlytalanná válik. Magyarul: teljesen
mindegy, hogy mivel fenyegetik az adott deliktum elkövetését, ha annak tényleges
alkalmazása igen nagy valószínűséggel elmarad. A leküzdeni kívánt bűnözésre a
kilátásba helyezett büntetések súlyosításával válaszoló törvényhozás — ami egyéb¬
ként mindmáig gyakorlat — ezért alapvetően téves, ahogyan arra már Cesare Bec¬
caria is rámutatott, hangsúlyozván, hogy nem a következmények szigora, hanem

Professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológiai
és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

Lásd Korinek László: Kriminológia I. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2010.
132-140.

Bentham, Jeremy: An Introduction to the Principles of Morals and Legislation. Oxford,
Clarendon Press, 1908. 179.

s 84 +