OCR Output

KUKORELLI ISTVÁN

angol és német irodalom alapján, a régi magyar büntetőtudományi klasszikusokra
is figyelve, véleményem szerint ez volt az első olyan tudományos alkotás, amely
az alkotmányos büntetőjog teóriájára épült. Íme, néhány idézet egy, a könyvről
szóló 1987-es interjúból:

A közvéleményben, de a szakirodalomban is az a nézet az uralkodó mind a mai
napig, hogy az eljárás magja a bírósági tárgyalás, itt dől el minden. Ezt axióma¬
ként kezelték, s miután sokáig úgy festett a dolog, hogy a tárgyalás körül minden
a legnagyobb rendben van, nem vizsgálták, igaz-e ez a vélekedés..."

„A tárgyalás valóban ugyanúgy zajlik ma, mint száz éve. Mintha időközben a
kriminológia, a szociológia, a pszichológia jottányit sem fejlődött volna..."

s Elképzelhető a kettéosztás szerényebb igénnyel is. A döntés részekre bontása
kihúzná a védőt is mai lehetetlen helyzetéből: alternatív védőbeszédet kénytelen
mondani, kéri mondjuk a vádlott felmentését, de kitér arra az esetre is, ha a bí¬
róság mégis bűnösnek találná védencét. A döntés áttekinthetőségét is segítené,
ha külön hirdetne verdiktet a bíró a bűnösség ügyében, s külön foglalkozna azzal,
mit érdemel ezért a bűnös? Mondhatják erre, szabad-e az igazságszolgáltatás is¬
mert állapotában tovább bonyolítani az eljárást? Az eljárásjog továbbfejlesztésekor
azonban nem indulhatunk ki a napi szükséghelyzetből, abból, hogy nincs elég bíró,
nincs elég gépírónő."

Az alkotmányos büntetőjog nyomvonalán haladt az akadémiai nagydoktori
disszertációja is, melyet 2020-ban védett meg."

Karesszel mindig jó volt ,szakmázni", megfogott hatalmas műveltsége, re¬
former szellemű alapjogias, jobbító szándékú és terápiás jellegű gondolkodása.
A rendszerváltozás utáni hét évben, amikor az Igazságügyi Minisztériumban dol¬
gozott, állandó ,szobacirkáló" voltam minisztériumi dolgozószobájában. Tagja
lehettem ugyanis az első szabadon választott kormány igazságügyi minisztere ta¬
nácsadó testületének. Ugyanez folytatódott az 1995-1997 k6zotti alkotmányozási
kísérlet idején is. A jó barátok sohasem kerülik el egymást, és akkor már régóta
azok voltunk. Sokszor belefeledkeztünk az időbe, néha kedves titkárnője szólt be,
hogy valamilyen programja kezdődik, például emlékszem, hogy francia nyelvtu¬
dását gyarapította éppen akkortájt.

Holis kezdődött a barátság? A Jogtatók focicsapatában, továbbá a fiatal oktatók
rendezvényein. A Jogtatókat 1976-ban alapítottuk, a kezdő névsor a következő:
a kapuban Jutasi György, hátvédek Földesi Tamás és Bárd Károly, középpályán
Pethő Róbert, csatárok Szigeti Péter és Kukorelli István. Az alapcsapathoz később

3 Járvorniczky István: , Elveszett főszerep, előre eldőlt jogcsaták. Interjú Bárd Károllyal a
budapesti Jogi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszékének docensével" Magyar Nemzet, 1987.
november 21., 275. sz.

Bárd Károly: Az áldozatok méltósága és a vádlottak jogai. Összehasonlító jogi tanulmány.
Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2021.

4

+ 52°