Seite 42 [42]
OCR
KAZAI VIKTOR ZOLTÁN azt nagyon szerettem. Valóban sokszor voltam külföldön és sokat dolgoztam nemzetközi szervezeteknek, ezért meglehetősen sűrű nemzetközi kapcsolati hálóm alakult ki. Ennek a hátránya viszont az, hogy a külföldi kollégák lassan kiöregednek, és abbahagyják a munkát, ezért egyre lazább ez a háló. Itthon viszont már 1990-ben kikerültem a hazai tudományos életből a minisztériumi állás miatt. Aztán jött a COLPI, átlagban a hét felét külföldön töltöttem, és habár viszonylag sokszor bejártam az ELTE-re, valóban nem sok időt töltöttem a magyar kollégákkal. Az MTA-val sem tartottam kifejezetten szorosan a kapcsolatot, nem voltam jelen az akadémiai életben, a CEU-ban is gyakorlatilag az angol nyelvű publikációk számítanak. Ennek is köszönhető, hogy ilyen későn írtam meg a doktori dolgozatot. Mindennek ellenére nem hiszem, hogy valaha is el tudnék szakadni Magyarországtól. K. V. Z.: Ha már a műveiről szóló kritikákra tereltem a beszélgetést, akkor hadd tegyek fel még egy utolsó kérdést ezzel kapcsolatban. Kollégái visszatérően kiemelik, hogy mennyire közérthetően, olvasmányosan, érdekesen ír. Egyáltalán nem ritka, hogy a jogászoknak vannak irodalmi ambícióik, amelyek óhatatlanul kiütköznek az írásaikban. Önnél is erről van szó? Hogy látja inkább magát: mint jogász, aki jól ír, vagy pedig mint író, aki a jogot választotta témájául? B. K.: Én lassan írok, és sosem irodalmat akartam csinálni. Egyszerűen csak komolyan gondolom azt, hogy bonyolult szakmai témákról is lehet közérthetően írni anélkül, hogy primitív lenne a szöveg. Számomra az a legnagyobb elismerés, amikor a laikus élvezettel olvassa a munkámat, pedig nem egészen érti, amikor az olvasó élvezettel nem érti a munkámat. K. V. Z.: Az Önnek küldött interjúfelkérőre érkező válaszlevele így kezdődött: Kedves Viktor! Köszönöm, nagyon kedves. Igaz, hogy az életútinterjú a nekrolög előszobája, de szívesen vállalom." Bevallom, hogy ekkor hangosan felnevettem. Gyanítom, hogy ezt csak viccnek szánta, és valójában bőven vannak még tervei a jövőre nézve. Mesélne kicsit ezekről? B. K.: Egyrészt szeretnék több időt tölteni Spanyolországban. Nagyon megtetszett ugyanis Andalúzia, és vettem ott egy lakást. Ráadásul az írás szempontjából a legtermékenyebb időszakom az volt, amelyet Spanyolországban töltöttem két évvel ezelőtt. Valójában nem csinálnék ott sem mást, mint itthon. De mégis más környezetben lennék időnként, kedves, mosolygós emberek között. Szeretnék elmerülni jobban a múltfeldolgozásban, amire egyébként a tanításhoz is szükségem van. Azt gondolom, hogy ezen a területen még tudnék írni olyat, ami más, mint a történészek munkái. Írni szeretnék a magam szórakoztatására, oda, ahol örömmel veszik. Egy idő után az embert már nem érdekli, hogy milyen az impact factora a folyóiratnak, amelyben publikál. « 40 +»
