Seite 30 [30]
OCR
KAZAI VIKTOR ZOLTÁN reformgondolkodású volt. A beszélgetés előtt behívatott minket Aczél György helyettese, és mondta nekünk, hogy figyeljünk arra, mi hangzik el. Az én előadásom témája egyébként teljesen ártalmatlan volt. Egyszerűen azt akartam ismertetni, hogy milyen szelekciók érvényesülnek a büntetőeljárásban. A lényeg, hogy a Társadalomtudományi Intézetben tartott beszélgetés után bementünk Mihancsik Zsófia éjszakai rádióműsorába. Amikor a felvett beszélgetés adásba került, akkor én épp Finnországban voltam. Mondtam is egy finn barátomnak, miközben hallgattam a Kossuth rádiót, hogy talán nem kéne hazamennem. De a végén nem lett az egészből semmi probléma. K. V. Z.: Az értekezésében így fogalmazza meg saját kutatói ars poeticáját: s Munkám során igyekeztem megmaradni annál, ami a tudós dolga és óvakodtam attól, hogy a jogpolitikus szerepében tetszelegjek. Ezért tartózkodtam attól is, hogy — a jogtudományi munkákban egyébként szokásos — kategorikus, magabiztos, ellentmondást nem tűrő jogszabálymódosítási javaslatokat fogalmazzak meg. Ehelyett megoldási lehetőségeket vázoltam és azon voltam, hogy feltárjam ezek feltételeit és rámutassak következményeikre." Ez alapján számomra úgy tűnik, hogy ekkor még elzárkózott a politikai szerepvállalástól. Ehhez képest 1989-ben a freiburgi Max Planck Intézetben végzett kutatását szakította meg azért, hogy az Önnek felajánlott miniszterhelyettesi pozíciót betölthesse az Igazságügyi Minisztériumban. Minek a hatására változott meg a véleménye? Vagy csak én látok itt némi ellentmondást? B. K.: Én azt gondolom, hogy mindannyiunkban megvan ez a kettősség. Azért az jó dolog, ha az ember meg tudja valósítani az elképzeléseit. Még bőven a felkérés előtt jutott eszembe, hogy milyen hasznos lenne megtanulni a strasbourgi esetjogot, amellyel senki nem foglalkozott akkor Magyarországon. Amikor felajánlották ezt a pozíciót, akkor feléledt bennem az ambíció, hogy előkészítsem az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való csatlakozást. Freiburgban már azon is gondolkodtam, hogy valamelyik nyugati egyetemen kéne állást keresnem. Őszintén szólva elég szűknek éreztem a hazai egyetemi közeget. Talán én voltam az első, aki az egyetemen ilyen kiemelkedő lehetőséget kapott. Ráadásul akkor még a miniszterhelyettesi pozíciónak nagy presztízse volt. Ugyanakkor tudósként mindig is tartottam magam a weberi tanításhoz, miszerint nem az a dolgom, hogy megmondjam, mit kell csinálni, hanem hogy felvázoljam a különböző lehetőségeket és azok megvalósításának feltételeit. + 28 +
