Seite 23 [23]
OCR
5 ÉN VOLTAM AZ ÖRÖK JELÖLT" — ELETUTINTERJU BARD KÁROLLYAL a diákok maguk vetették fel. Emlékszem például arra, hogy Antall Gyuri — a későbbi miniszterelnök fia — állandóan alapjogi kérdéseket pedzegetett. De igazából mi egy nagyon szerencsés időszakban kezdtünk el tanítani. Olyan megtörtént, hogy egy idősebb kolléga óva intett attól, hogy bizonyos témákat a tanszékvezető füle hallatára beszéljünk meg. Viszont ekkoriban már a központi politikai vezetés nem foglalkozott az egyetemi oktatókkal. Békén hagytak minket. Így végiggondolva nincs egyetlen olyan írásom sem, amelyet szégyellenék ma megjelentetni. Ez az előttünk lévő generációnak nem adatott meg. K. V. Z.: Amennyire ezt különböző beszámolók alapján le tudom szűrni, a fiatalok oktatóknak volt egy elég aktív és összetartó közössége. Így például, rendszeresen jártak az egyetem visegrádi üdülőjébe továbbképzéseket tartani saját maguk számára. Előzetes kutakodásaim során sokszor szembejött velem az Ön által már említett tanulmány, amelyet Kéri Lászlóval jegyeztek Oktatás és kiscsoport címen. Ezen cikkben Önök a frontális, előadásközpontú, a tárgyi tudásra építő oktatási módszer ellen érvelnek, és helyette a készségek, az attitűdök, a szemlélet átadásának fontosságát hangsúlyozzák. Volt ennek az írásnak komolyabb visszhangja az egyetemen? Hogyan fogadták az idősebb generáció tagjai az ilyen reformtörekvéseket? B. K.: A tanulmánynak semmilyen hatása nem volt az egyetemen. Számítottunk arra, hogy a tanszékvezetők esetleg felháborodnak, az előadás akkor az ő monopóliumok volt. De valójában semmilyen éles, elutasító reakciót nem váltott ki. Valószínűleg azért, mert az oktatók nagy része, akiket nem engedtek előadást tartani, egyetértett az írásunkkal, akik meg tartottak, nem érezték, hogy ez az írás fogja ledönteni őket a katedráról. A minap újra elolvastam a szöveget, hogy ellenőrizzem, nem volt-e bennünk frusztráltság vagy féltékenység az idősebb generációval szemben. Szerintem nem volt. Ez egy elég objektív tanulmány. De nincs is különösebb jelentősége annak, hogy az egyetem vezetése erre nem kapta fel a fejét. Ezt a tanulmányt elsősorban magunknak írtuk. A Fiatal Oktatók egyfajta önképzőkörként működött. Elsősorban mi magunk beszélgettünk egymással. Alkalmanként pedig meghívtunk külsős előadókat, akikkel egyébként nem lett volna lehetőségünk találkozni, mert nem tehették be a lábukat az egyetemre ilyen vagy olyan okok miatt, mint például Sárközy Tamás. Mi nem akartunk rivalizálni az idősebb oktatókkal. Inkább csak azt szerettük volna megmutatni, hogy mi különbözők vagyunk az előttünk lévő generációtól. Akik fölöttünk voltak korban és az egyetemi ranglétra magasabb fokán álltak, azokra jellemző volt, hogy a saját kis szemétdombjukon kapirgáltak, mindenféle belső harcot vívtak, miközben az oktatásra nem fordítottak annyi energiát. Mi azt kívántuk bizonyítani, hogy képzettebbek vagyunk és jobban értünk az oktatáshoz. Velünk kezdődött például az, hogy az oktatók több diplomát szereztek, igaz, a tételes jogot tanító kollégák közül alig. Én ebből a szempontból kakukktojás voltam, mivel büntetőeljárás-jogot tanítottam, de szociológiát is végeztem. «21.
