Oldal 183 [183]
OCR
182] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban a produktumokat és a disszeminációt is. A kutató a teljes folyamat aktív részese: nem külső megfigyelő, hanem résztvevő, aki miközben facilitálja a tevékenységeket, empirikus adatokat gyűjt, és azokat értelmezi is. Az előkerülő történet maga az eset, amelyről a csoporttagok, így a kutató és a kutatás alanya a folyamatban részt vevő egyenlő partnerként párbeszédet folytat. A felek a dialógus során értelmezik a felmerülő témákat, közös mintázatokat találnak, és a kutató is feladhatja korábbi nézeteit, akár sztereotípiáit. A kutató képessé válik belülről megérteni, hogy a kutatási alanyok hogyan interpretálják és érzékelik a világot. Ezeket a tapasztalatokat kell a kutatónak a tudomány fogalmaira átfordítani, és koncepciót alkotni. Rendkívül fontos etikai kérdés, hogy a folyamatból származó, sok esetben érzékeny adatokhoz a kutató hogyan viszonyul. Mivel belsőséges bizalmi kapcsolat alakul ki a kutató és a résztvevők között, ezért már a folyamat elején tisztázni kell az adatok felhasználási módját és a nyilvánosságra hozás feltételeit. A kisebbségi kutatásban alkalmazott DST-vel végzett akciókutatásoknak az eredmények közlésén kívül az is célja, hogy a kisebbségi és többségi populációt közelebb hozza egymáshoz. A disszemináció során a többségi társadalom személyhez köthető hiteles információt kap a kisebbségről, archoz, személyhez kapcsolhatóvá válik egy téma. 4. ORVOS- ES EGESZSEGTUDOMANY Az egészségügy területén végzett DST-workshopok fokuszaban nem a digitalis történet mint artefaktum all, hanem az a reflektív folyamat, amely során a közösség tagjai eljutnak a videóig. A segítői munkakörben dolgozók sokszor nehezen szembesülnek munkájuk során tragikus élethelyzetekkel. Különösen igaz ez az onkológiai osztályon, ahol a munkatársak rendszeresen elidegenítik a súlyosabb eseteket maguktól a nagyobb lelki megrázkódtatások elkerülése végett. Ez a távolságtartás azonban negatív hatással van a páciensek mindennapjaira. Alaszkai onkológiai asszisztensek továbbképzésük során az érzékeny témákat pozitív keretezésben dolgozták fel a DST segítségével — a nehéz kérdésekkel olyan tartalmak mentén szembesültek, mint az életvégi tervezés, a túlélők történetei, a kontrollvizsgálatok jelentősége. A személyes történetek közelebb hozták a száraz, tankönyvi tényeket a résztvevőkhöz, ami megváltoztatta a betegekhez való viszonyukat és viselkedésüket is (Cueva et al., 2013). Szintén az egészségügyi dolgozók jóllétének támogatása volt a cambridge-i Patient Voices program célja is, ugyanis a workshop facilitátorai a nővérképzésben részt vevő hallgatókat szerették volna felkészíteni azokra a nehéz gyakorlati helyzetekre, amelyekkel a hallgatók az egyetem elvégzése után a valóságban szembesülnek. A frissen végzett nővérek (n—7) a számukra stresszt jelentő munkahelyi helyzetekről készítettek digitális történeteket. A videók érzelmi töltete, a személyes elbeszélési mód hitelesítette az elbeszéléseket, majd a gyakorlati példákat a hallgatók elemezték a képzés tananyagának részeként. A Írusztráló élményekről és a realitysokkról szóló
