Seite 180 [180]
V. Digitális média és történetmesélés a felsőoktatás kurzusaiban ] 179
vagy E/3-ban fogalmaz. A jelen és a múlt idő használatából az is kiderül, hogy a
megküzdés folyamatában épp hol áll a kliens (Kottler, 2015).
Ez a helyzet óvodáskorú gyermekek esetén is. Jakab (2018) a kora gyermekkori
kötődést óvodáskorú gyermekek körében Dallos 13 hétköznapi problémát körbe¬
járó meséjének segítségével tárta fel. Ezekben a történetekben a kötődési személy
és egy gyermek szerepelt, és az elkezdett mesét a gyermeknek kellett folytatnia.
A gyermekek a szereplőkkel mondatták el, hogy otthon milyen interakcióik van¬
nak a szüleikkel.
Családon belüli erőszak vagy abúzus áldozatául esett gyermekek a terápia során
szerepjátékban vagy játékokkal eljátszva, dramatizált formában rekonstruálják in¬
terakcióikat, és a terápiás folyamatban egyre több kontrollt élnek meg az esemé¬
nyekkel kapcsolatban. A biztonságos, terápiás közegben a terapeuta is részt vesz a
narratíva alakításában és szimbolikus meseeszközökkel segít átkeretezni a gyermek
élethelyzetét. A gyermek a szorongást keltő eseményeket értelmezi a játék terében,
ugyanakkor a terapeutával közösen egészségesebb szocializációs mintázatot alakí¬
tanak ki a biztonságos térben. A játékterápia célja, hogy felépítse agyermek önérté¬
kelését, és hogy a terapeutával közösen megteremtsék a gyermek abúzus-összefüg¬
gések nélküli identitását (Cattanach, 1992). Hasonló élethelyzetben lévő (például
fogyatékossággal élő és gyászoló) fiatalok írásterápiájának eredménye, hogy élettör¬
téneti elbeszélésükben megtapasztalták a saját életük feletti kontrollt, ugyanakkor
megtanulták, hogy a társadalmi sztereotípiákra fittyet hányva érzéseik, állapotuk a
szociális elvárások és normák ellenére normális. A csoportos narratívaalkotás hoz¬
zájárul a csoportidentitás kialakulásához, és ezáltal a kliensek kiléphetnek a vélt
vagy valós izolációból (Torrell, 2021).
A DST nem terápiás módszer, de lehet terápiás hatása. A szorongást keltő tar¬
talom megfogalmazása és kimondása ugyanis elősegítheti annak elfogadását, és
hogy az emlékek az identitás részévé váljanak. Ki nem mondott gondolatok, em¬
lékfoszlányok a DST folyamata közben állnak össze logikus egésszé. Lanszki és Ku¬
nos (2021) kísérletében kiégésszindróma tüneteit mutató kitűnő tanuló kamaszok
készítettek digitális történetet iskolai élményeikről. Megfogalmazták, hogy mi tör¬
tént velük azóta, hogy először beléptek az iskola épületébe, majd aktuális helyze¬
tükre is reflektáltak. A tanulók a folyamat végére eljutottak addig, hogy történetük
konklúziójában meg tudták fogalmazni perpektivikus és konstruktív stratégiákat
önmaguk számára.
Bán és Nagy (2016) kiemeli, hogy a DST a traumatizált csoporttagok önelfo¬
gadásában és az emlékek feletti kontroll megszerzésében nyújthat segítséget. Ez
történt tizenkét zimbabwei HIV-pozitív páciens esetében is, akiknél csoportte¬
rápiában alkalmazták a DST-t. Feladatuk az volt, hogy életük meghatározó mo¬
mentumait fogalmazzák meg digitális történeteikben. A páciensek a kreatív tevé¬
kenységeket megelőző csoportbeszélgetések során felfejtették azokat az elemeket,
melyek mindannyiuk történetében azonosak. A résztvevők történeteiben megje¬
lentek olyan traumatikus elemek, mint például az érzelmi mélypontok a diagnózis
megismerésekor, a bizonytalanság, a reményvesztettség, a családtagok elvesztése,