Oldal 136 [136]
IV. Tôrténetmesélés &s a 21. szäzadi tanuläs| 135
mogató facilitátor lesz, elősegítve a tanulók tapasztalati és érzelmi bevonódását és
alkotási tevékenységét.
A digitális eszközökkel készített narrációk, legyenek azok interaktív digitális tör¬
ténetek, mémek, infografikák, dashboardok vagy éppen digitális történetek, olyan
artefaktumok, amelyeknek a megalkotása konstruktivista tanulási környezetben
képzelhető el. A digitális narratívumok elkészítése különböző tanulásszervezési
formákban valósulhat meg. Azonban készüljenek egyéni vagy kiscsoportos formá¬
ban ezek a produktumok, az oktató adja meg a tartalmi és formai keretet ahhoz,
hogy a hallgatók kreatívan fejezhessék ki magukat és irányíthassák saját tanulási
aktivitásukat.
A digitális narratívaalkotáshoz kapcsolódó módszerekben, különösen a DST-ben,
a konstruktivista tanulásfelfogás minden jellemzője megtalálható, mely a felsőok¬
tatási gyakorlatban is kamatoztatható (Smeda, Dakich g Sharda, 2014; Lanszki,
2016a). Az előkészítő fázisban az oktató feltérképezi, milyen előzetes tudása van
a hallgatóknak az érintett témában: vannak-e már lehorgonyzott tudáselemeik,
amelyek tovább gazdagíthatóak új információkkal, vagy esetleg szükséges a kon¬
ceptuális váltás téves értelmezési mezők esetén. Emellett az oktató feladata az olyan
tanulási környezet kialakítása is, amelyben a hallgató egyéni, belső, konstrukciós
folyamatai teret kapnak a kibontakozásra: kutatótevékenysége során maga fedezi
fel forrásait, rakja össze a fragmentumokat saját belső logikája alapján. Ennek érde¬
kében a hallgatók megismerkednek a téma interdiszciplináris aspektusaival, majd
személyes élményeik, véleményük bevonásával, előzetes tudásukra alapozva, az új
ismeretek hozzáadásával megírják a narráció szövegét. A hallgatók a részelemek
között a narratív séma segítségével tesznek rendet, sajátos logikát a kauzalitás elve
(ok-okozati viszonyrendszer) alapján építenek ki azok közt, majd az elbeszélői ke¬
retnek megfelelően fogalmazzák meg a végkövetkeztetést. A digitális narratívumok
(re)konstrukciók, az alkotók kognitív és érzelmi állapotának kivetülései, melyekből
tehát kiderül, hogy egy információhalmaz mely elemeit tekintik az egyes hallgatók
relevánsnak, és ezeket miféle egyedi rendszerező elv, azaz narratív logika alapján
fűzik elbeszéléssé.
A teljes alkotási folyamatot végigkíséri az oktatóval folytatott értékelő jellegű
referencia-párbeszéd, aki szakértelmével a hallgatók tudáskonstrukcióinak viszo¬
nyítási alapja. A reflexió azonban nemcsak az oktató hallgatókkal folytatott kom¬
munikációját hatja át, a csoporttagok között is folyamatos a véleménycsere. A szo¬
ciális interakciók egyik legfőbb funkciója, hogy a visszajelzésekkel megmérettetik
a koncepciók adaptivitása, hiszen a tudásnak nemcsak pedagógiai kontextusban,
hanem reális szituációkban is relevánsnak kell lennie. A hallgatók egy téma külön¬
böző értelmezéseivel, egy probléma többféle megközelítési módjával találkozhatnak
a csoport digitális történeteiben, és kialakulhat egy téma értelmezési konvenciója
is, amennyiben az értelmezések láncszerűen kapcsolódnak egymásba.
A konstruktivista tanuláselmélet kapcsán felmerül két fogalom: a konstruktivizmus
és a konstrukcionizmus, ,, [...] míg a konstruktivizmus a tudás konstrukcióját szemé¬
lyes, az egyéni értelmen belül lezajló folyamatnak tekinti, addig a konstrukcionizmus