Page 135 [135]
OCR
134] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban 1. A TÖRTÉNETMESÉLÉS DIGITÁLIS FORMÁI A KONSTRUKTIVISTA ÉS A KONNEKTIVISTA TANULÁSELMÉLET TÜKRÉBEN A hagyományos és új tanuláselméleti paradigmák egymás mellett élnek, és nem is kell egymást kizáró ellentétet képezniük, hiszen a tanítás számos szegmense, mint például a tanulók előzetes tudása, a tanulócsoport heterogenitása, a tanítás célja, a tananyag tartalma és a digitális infrastruktúra, nagyban befolyásolja, hogy a pedagógus mikor melyik megközelítés domináns módszereit alkalmazza. A szóbeli tudásátadásnak, képi, verbális és audiovizuális narratívumok szemléltető bemutatásának, valamint azok alkotásának is egyaránt van létjogosultsága. A digitális narratívaalkotás azonban legrelevánsabban a konstruktivizmus és a konnektivizmus megközelítésének segítségével értelmezhető. A konstrukció valaminek a felépítését, részekből való összerakását jelenti. Már a szó általános jelentése is dupla relevanciával bír a digitális narratívaalkotás tekintetében, ugyanis egyrészt a narratív szerkezet elemekből történő megalkotását, másrészt a digitális eszközökkel történő tevőleges formaadást, barkácsolást is értjük alatta. Ez utóbbi kiindulási pont kapcsolódik Papert (1993) konstrukcionizmus fogalmához is, aki főleg didaktikai összefüggésben, eszközhasználati vonatkozásban használja a konstrukció kifejezést az alkotás szinonimájaként. A paperti értelemben vett konstrukcionizmus lényege, hogy a tanulók az alkotás révén, elemekből konstruálják, építik fel kreatív tudáskészletüket, nem pedig a pedagógus instrukcióinak megfelelve. K6falvi (2006) a konstruktivista tanulási környezetet szembeállította a tradicionális tanulási környezettel. Utóbbi jellemzője, hogy a tanár aktív tudásközvetítőként a tanítási-tanulási folyamat középpontjában áll, a tanulók feladata pedig a passzív befogadás, a memorizálás, valamint a primer ismeretek rekonstrukciója. Ezzel szemben Kőfalvi a konstruktivista tanulás nóvumának a tanári és tanulói szerepek átalakulását látta, amely olyan viszonyt jelent, amelyben a tanár az ismeretszerzés szervezője, a tanulók pedig maguk rendszerezik a tudástartalmakat. A kognitivizmusra épülő pedagógiai konstruktivizmus tehát olyan tanulásmodell, amely szakít a korábbi paradigmák tudástranszferre építő megközelítésével: a világról alkotott tudást nem az objektív világ tükörképeként, hanem egyéni konstrukcióként tételezi (Nahalka, 2002). A konstruktivista felfogás (tág értelmezése) szerint a pedagógiai irányítás a pedagógiai közösségek feladata, melynek tagjai a tanulók, apedagógus(ok), a családtagok. A digitális eszközökkel történő narratívaalkotás értelmezhető a konstruktivizmus ismeretelméleti alapelveinek segítségével, hiszen a folyamat olyan közösségen belül realizálódik, amelyben az ismeretátadás nem a tanártól diákig , felülről lefelé" vezető úton, hanem sokkal demokratikusabb, horizontális formában valósul meg. Nem a tanár adja át vertikálisan a tudásanyagot, hanem a tanulók önállóan hozzák létre a számukra releváns tudáskonstrukciót a témán belül. A tanári tudásmonopólium és -transzfer dominanciája csökken, a pedagógus a nevelési-oktatási folyamatban a tanulásszervezés hatékony háttérirányítójává válik, kreatív, interaktív munkát tá
