Seite 135 [135]
134] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban
1. A TÖRTÉNETMESÉLÉS DIGITÁLIS FORMÁI A KONSTRUKTIVISTA ÉS
A KONNEKTIVISTA TANULÁSELMÉLET TÜKRÉBEN
A hagyományos és új tanuláselméleti paradigmák egymás mellett élnek, és nem is
kell egymást kizáró ellentétet képezniük, hiszen a tanítás számos szegmense, mint
például a tanulók előzetes tudása, a tanulócsoport heterogenitása, a tanítás célja,
a tananyag tartalma és a digitális infrastruktúra, nagyban befolyásolja, hogy a pe¬
dagógus mikor melyik megközelítés domináns módszereit alkalmazza. A szóbeli
tudásátadásnak, képi, verbális és audiovizuális narratívumok szemléltető bemu¬
tatásának, valamint azok alkotásának is egyaránt van létjogosultsága. A digitális
narratívaalkotás azonban legrelevánsabban a konstruktivizmus és a konnektivizmus
megközelítésének segítségével értelmezhető.
A konstrukció valaminek a felépítését, részekből való összerakását jelenti. Már
a szó általános jelentése is dupla relevanciával bír a digitális narratívaalkotás te¬
kintetében, ugyanis egyrészt a narratív szerkezet elemekből történő megalkotását,
másrészt a digitális eszközökkel történő tevőleges formaadást, barkácsolást is értjük
alatta. Ez utóbbi kiindulási pont kapcsolódik Papert (1993) konstrukcionizmus fo¬
galmához is, aki főleg didaktikai összefüggésben, eszközhasználati vonatkozásban
használja a konstrukció kifejezést az alkotás szinonimájaként. A paperti értelem¬
ben vett konstrukcionizmus lényege, hogy a tanulók az alkotás révén, elemekből
konstruálják, építik fel kreatív tudáskészletüket, nem pedig a pedagógus instruk¬
cióinak megfelelve.
K6falvi (2006) a konstruktivista tanulási környezetet szembeállította a tradi¬
cionális tanulási környezettel. Utóbbi jellemzője, hogy a tanár aktív tudásközve¬
títőként a tanítási-tanulási folyamat középpontjában áll, a tanulók feladata pedig
a passzív befogadás, a memorizálás, valamint a primer ismeretek rekonstrukció¬
ja. Ezzel szemben Kőfalvi a konstruktivista tanulás nóvumának a tanári és tanulói
szerepek átalakulását látta, amely olyan viszonyt jelent, amelyben a tanár az isme¬
retszerzés szervezője, a tanulók pedig maguk rendszerezik a tudástartalmakat. A
kognitivizmusra épülő pedagógiai konstruktivizmus tehát olyan tanulásmodell,
amely szakít a korábbi paradigmák tudástranszferre építő megközelítésével: a vi¬
lágról alkotott tudást nem az objektív világ tükörképeként, hanem egyéni konst¬
rukcióként tételezi (Nahalka, 2002).
A konstruktivista felfogás (tág értelmezése) szerint a pedagógiai irányítás a peda¬
gógiai közösségek feladata, melynek tagjai a tanulók, apedagógus(ok), a családtagok.
A digitális eszközökkel történő narratívaalkotás értelmezhető a konstruktivizmus
ismeretelméleti alapelveinek segítségével, hiszen a folyamat olyan közösségen belül
realizálódik, amelyben az ismeretátadás nem a tanártól diákig , felülről lefelé" veze¬
tő úton, hanem sokkal demokratikusabb, horizontális formában valósul meg. Nem
a tanár adja át vertikálisan a tudásanyagot, hanem a tanulók önállóan hozzák létre
a számukra releváns tudáskonstrukciót a témán belül. A tanári tudásmonopólium
és -transzfer dominanciája csökken, a pedagógus a nevelési-oktatási folyamatban
a tanulásszervezés hatékony háttérirányítójává válik, kreatív, interaktív munkát tá¬