Oldal 116 [116]
III. Digitális média és történetmesélés a kutatásban [ 115
zájárulhat, hiszen az egyéni tapasztalatok közvetlen megjelenése a döntéshozókat
és az egész intézményrendszert is az optimális működés felé indíthatja el.
Az egészségüggyel kapcsolatos szolgáltatásfejlesztésben sok esetben csak az
interprofesszionális megközelítés segít. Jamissen és Moulton (2017) DST-kutatásában
a kutatók részt vevő megfigyelők voltak és jegyzeteltek. Az adatokat a workshop¬
alkalmak hangfelvételeivel és a facilitátorral készített interjúval egészítették ki.
A projekt keretében a csoporton belüli kommunikációt és együttműködést vizs¬
gálták a kutatók. A különböző tudományterületekről érkező hallgatók közegés¬
zségügyi kérdésekről (például megelőzés vs. kezelés, mi a betegség és mi az egész¬
ség) vitatkoztak, miközben jobban megismerték egymás nézeteit, megközelítéseit.
A tudásmegosztás bizalomhoz, egymás élethelyzetének könnyebb elfogadásához
vezetett. A hallgatók azt is megtanulták, hogyan tudják közvetíteni nézeteiket a
többieknek, valamint megértették, hogy nem kell egyetérteniük, de egymás állás¬
pontjának megismerése fontos. A személyes és szakmai identitás az interakciókon
keresztül fejlődött.
Fontos, hogy marginális helyzetű társadalmi csoportok digitális történeteket
készítsenek, hiszen videójukban megmutatják azt is, hogy a tömegmédiában alul¬
reprezentált vagy sztereotipikusan ábrázolt, kisebbségben élő emberek ugyan¬
olyan hétköznapi problémákkal szembesülnek, mint a többségi társadalom tagjai.
A muszlim és heteronormatív társadalomban tabutémának számító szexuális ori¬
entációjuk miatt kisebbséget alkotó közösség élettörténeteit feldolgozó malájziai
DST-workshopnak nem a kisebbségben élők elfogadtatása volt a célja, hanem va¬
lami annál sokkal elemibb: hogy az extrém módon sebezhető embereket szexuális
orientációjuk miatt ne érje fizikai támadás. A digitális történetek alapján nem le¬
hetett beazonosítani a készítőjét. A 10 videót egy kiállításon mutatták be, amelyet
kizárólag maláj muszlimok látogathattak, és a kiállítás megtekintése után beszélge¬
tés volt a DST-facilitátorral, majd a közönség recepcióját a YouTube-kedvelések és
-hozzászólások után is elemezték (Kunga Thas, 2017). Feminista kutatäsi perspek¬
tívából a StoryHub" érdemel említést: családon belüli erőszak, a kiskorúak häzas¬
sága és a nők meggyilkolása témájában készítettek digitális történeteket török nők.
A történetmesélő kör tagjai szolidaritást és összetartozást fejeztek ki egymás felé,
miközben hasonló témájú történeteket osztottak meg egymással, és kielemezték az
események okait és következményeit (Simsek, 2017).
A DST participatív folyamatokat támogató módszere megjelenik a részvételi
színházi alkotás gyakorlatában is, amely már önmagában is diszciplinárisan hibrid
műfaj, hiszen ötvöződnek benne művészetalapú, feltáró jellegű és terápiás célok.
Elsődleges szerepe azonban, hogy a színházpedagógiai és audiovizuális, de min¬
denképpen narratív eszközök ötvözésével nyilvánosság elé tárható formában pub¬
licitást kapjanak az adott társadalomban elhallgatott témák. Alrutz (2013) a rész¬
vételi színház módszerét kombinálta a DST-vel magukra hagyott, extrém módon
elhanyagolt fiatalok esetében (prostituáltak, drogfogyasztók és egyéb függőségben
7 http://digitalstoryhub.org/