Page 109 [109]
108 I Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban
vagy súlyos történelmi traumán átesett emberek életútja kerül nyilvánosságra. Ezek
az elbeszélések mint primer források egyrészt történelmi tanúbizonyságot tesznek
és fennmaradnak az utókor számára, másrészt a jelenkori kulturális és társadalmi
különbségekre világítanak rá.
A narrátorok nemcsak a múltban megélt epizódokat idézhetik fel, hanem min¬
dennapi életmódjukról is beszélnek. Ilyen oral history gyűjtemény létrehozása volt
a célja a Museum of London Londons Voices programjának is. A közösségi média
énelbeszéléseire példa a spontán oral history projektnek induló Humans of New
York? Facebook-közösség, amely 2010-ben jött létre azzal a céllal, hogy a New
York járókelőiről készített képek felkerüljenek a csoportba, és egyfajta fotókataló ¬
gus készüljön. Azonban a fotós elkezdte meginterjúvolni a fotóalanyokat, és a képek
mellett megjelentek a történetek is. Mára már több mint 17 millió tagot számlál a
csoport, és az évek során több ezer történet megosztásának volt platformja a világ
minden tájáról. A közösségimédia-bejegyzésekből aztán könyvek és honlap is ké¬
szült, amelyen országonként és téma alapján külön jelennek meg az elbeszélések.
Egyéb web 2.0-ás platformokon, például a YouTube-on nyilvánosságra hozott
(például abúzusról vagy addikciós tevékenységekről szóló) traumaelbeszélésekhez
bárki írhat hozzászólást. Iyanga- Mambo (2021) kutatásában megállapította, hogy
a web 2.0-ás kommentszekció az önsegítő vagy narratív terápiás csoportokban jel¬
lemző támogató csoport tükröző funkcióját látta el, mivel a hozzászólók aszinkron
módon, de kifejezték szolidaritásukat. A közösségi média lehetőséget teremtett a
hasonló történetek megélőinek, hogy megjegyzéseikkel támogatásukat fejezzék ki,
és olykor izgalmas párbeszédek alakulnak ki a bejegyzések alatt.
Az oral history kutatások másik formája a freire-i alapon (1972), közösségi rész¬
vételi művészeti műhelymunka keretei között előhívott személyes oral history nar¬
ratívák vizsgálata. A részvételi közösségi történelem (participatory public history)
workshop általában a művészetalapú kutatás eszközeivel vonja be egy helyi kiskö¬
zösség tagjait, akik közösen fejtik fel a közösség és az egyén narratíváit. A projek¬
tek a résztvevők személyes életútját tematizáló produktummal zárulnak, így az oral
history elbeszélések ennek megfelelően nagyon sokféle formát ölthetnek: megje¬
lenhetnek különböző web 2.0-ás felületeken, blogok, vlogok vagy éppen podcastek
formájában, de a közösségi média is remek közvetítő.
A Museu da Pessoa (= a személy muzeuma) Sao Paulóban" egészen egyedülál¬
ló kísérletbe kezdett a 1990-es évek elején, ugyanis virtuális és kollaboratív múze¬
umként egyéni elbeszélések bemutatását tűzte ki céljául tekintet nélkül arra, hogy
híres vagy hétköznapi ember története-e az. A muzeológusok és történészek célja az
volt, hogy kollektív közösségi emlékezetet hozzanak létre. Az elbeszéléseket azon¬
ban nem professzionális könyvtárosok vagy kutatók gyűjtötték, hanem a web 2.0-ás
gyakorlathoz igazodva azokat maguk a narrátorok rögzítik és küldik be. A közösségi
52. https://www.facebook.com/humansofnewyork
5. https://www.humansofnewyork.com/
54 https://museudapessoa.org/