Seite 103 [103]
102] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban
bármilyen nemű, korú lehet, alakulhat spontán és lehet megszervezett is. Hagyomá¬
nyosan a családi beszélgetések, a közös munkavégzéshez tartozó beszédszituációk
sorolhatóak ebbe a kategóriába. A rituális, más néven fesztív előadások azonban
már normákhoz kötöttek: adott forgatókönyvhöz igazodnak és az elbeszélésnek és
a befogadásnak is viselkedési normái vannak. A vallásos-mágikus történetmesélés
során az elbeszélésnek gyógyító, rontáshárító szerepe van, és előadása időponthoz,
helyzethez kötött. A hivatalos történetmesélés pedig tipikusan az oktatás, a politika,
a törvénykezés normatív világához kapcsolódik (Keszeg, 2011, pp. 67-68).
Edward M. Bruner az interpretatív antropológia képviselőjeként a narratív meg¬
közelítést alkalmazta etnográfiai kutatásában, és a jelentésteremtés alapjának a nar¬
ratív dialógust tekintette. Ebben a megközelítésben az adatközlők és a kutató értel¬
mezései és történetmesélése egymástól nem függetleníthetőek, sőt maga a kutatói
jelentésteremtés is a narratív struktúra időbeli linearitásában és szekvenciális ar¬
chitektúrájában jelenik meg (Bruner, E. M., 1986).
Az autoetnografikus megközelítésre jó példa Mészáros (2014) iskolaiszubkul¬
túra-kutatása, melyben a kutató saját élményeit, forráskutatását, mintavételét, fel¬
merülő új kutatási kérdéseit is az elemzés tárgyává tette, narratív formában tárta
fel a kutatási kérdés magyarázatáig vezető utat. A kutató a terepkutatás során tel¬
jesen elmerült közegében, részvétele a részletes adatgyűjtés érdekében történt. Az
adatközlő csoporttal való közvetlen kapcsolatfelvétel során a kutató maga is átesett
a beavatódási folyamaton, majd különböző szerepekben jelent meg a csoportban.
A vizsgálatban megmutatkozott a kutató kettős pozíciója, csoporttaggá vált, és a
szubjektív bevonódás mellett a kutató objektív, interpretatív viszonyulása is jellem¬
ző volt. Ez a kutatás is bebizonyította, hogy a terepkutatásban a kutató a fő mérő¬
eszköz: kapcsolatközi helyzetéből megfigyel, szelektál, vizsgálódása közben maga
is fejlődik, és újabb kutatási kérdéseket fogalmaz meg.
Az etnográfiai kutatások narratívnak tekinthetőek, ha a kutató a terepmunka so¬
rán az adatközlők egyéni és csoportos történeteit gyűjti és elemzi, de válhat mód¬
szertani kategóriává is a narrativitás, amikor a kutató narratív naplóban reflektál
saját kutatási folyamatára, és végül maga a kutató is létrehoz egy narratív struktú¬
rában felépülő szöveget. A kutató egyfajta önkényes autoritással elemez ilyenkor,
és alkot új szöveget, a kvalitatív kutatások validitásfogalma itt a hiteles hang kife¬
jezéssel helyettesíthető, amelyet a minél több forrásból történő tájékozódással biz¬
tosíthat a kutató (Mészáros, 2014).
A terepmunka során az adatgyűjtés fő módszerei a megfigyelés és a strukturálat¬
lan élettörténeti interjú. Az entográfus történetmesélő kutató, így a 21. századi et¬
nográfiai, antropológiai kutatások megjelenése is lehet multimediális. A kulturális
információ is megjelenhet több rétegben (mese, film, fotó) online környezetben,
valamint a befogadók bekapcsolódhatnak, interaktív dialógusokat alakíthatnak
ki az új felületeken, amivel a narratív folyamatok lezáratlansága- folytatólagossága
valósul meg. A digitális felületek lehetővé teszik a néprajz és az antropológia szá¬
mára, hogy az adatközlők, kutatók és befogadók kollaboratív folyamatokban ve¬