Oldal 102 [102]
OCR
III. Digitális média és történetmesélés a kutatásban ] 101 3. A TÖRTÉNETMESÉLÉS MINT A KUTATÁS ESZKÖZE ÉS TÁRGYA Maga a történetmesélési folyamat válhat a kutatás eszközévé és tárgyává is, különösen etnográfiai és antropológiai jellegű kvalitatív kutatásokban. A kutatások egy része a történetmesélés közösségben betöltött szerepére fókuszál, és a történetmesélő személye, valamint a történetmesélési aktus funkciója áll a középpontjában. A kutatások másik része olyan terepkutatás, amelynek jellemzője, hogy a kutató részt vesz a közösség életében, miközben kutatói élményeit, reflexióit naplóban rögzíti, és a kutatási narratíva alakításában aktívan részt vesz. A kutatások harmadik csoportjába tartoznak a művészetalapú részvételi akciókutatások, amelyek esetében szintén a kutató és a kutatási alanyok közös élményeiről és narratívateremtéséről beszélhetünk, azonban az ilyen kutatásokban valamilyen művészi artefaktumot is teremt a csoport. Keszeg (2011, pp. 85-86) a törtenetmondäs antropolögiai kutatasa szempontjaból nyolc területet határoz meg, amelyek három fő területre szűkíthetőek. 1. Korok és társadalom. A kutató egy korszak tipikus narratívumait, azok struktúráját, műfaját, médiumait vizsgálja, különös tekintettel a narratívumok státuszára. 2. Helyek és társadalom. Egyéni, lokális és regionális narratívumok képezik az ilyen kutatások tárgyát, amelyekben beszélő, emlékező és interpretáló közösségek működését vizsgálja a kutató. A közösségen belül előforduló történet legitimitása is releváns téma, és fel lehet tárni azt is, hogy melyek egy közösség elhallgatott és elmondott történetei. 3. A történetmondás funkciói és szereplői. Az ilyen kutatásokban a történetmesélés különböző helyzeteit, az aktus során megmutatkozó értékrendeket és a mesélő narratív identitását lehet megvizsgálni. Keszeg utóbbira a mesemondás szociális aktusát hozza példának, amely tipikus élethelyzetekhez kapcsolódott (családi együttlétek, közös munkavégzés, utazás). A mesemondás célja a szórakozás, a közös időtöltés és az ősöktől megtanult szófordulatok, viselkedések és mesestruktúrák továbbadása volt. A mesemondás a nemi szerepeket is figyelembe vette, más volt a férfiaknak, a nőknek és a gyermekeknek szóló mese. A mesemondó jellegzetes hanghordozással és testtartással adta elő történetét, olykor dalra is fakadt. Minden kornak megvannak a maga avatott történetmesélői, nevezzük őket táltosoknak, varázslóknak, mesemondóknak, lantosoknak vagy akár stand up komikusoknak. Az elsősorban szóban előadott mese alaposan feltárt narratív struktúrája és alműfajai mellett a mesemondó biográfiája, előadásmódja és a mesélés szociális körülményei is érdekesek az etnográfiai kutatások számára. A különböző korszakok narrációinak a feltárása forráskritikával, forráselemzéssel történik a történeti kutatási paradigmába ágyazottan. A biografikus és autobiografikus narratívumokban feltárul az adott korra és lokális közösségre jellemző értékrend, világkép és a régióra, környezetre vonatkozó információk is. A történetmesélés funkciója is kutatás tárgya lehet. Minden közösségi történetmesélés meghatározott szabályok szerint működik: a történetek családon belüli vagy lokális kisközösségekben való terjedése természetes a csoport tagjai között. A mindennapi történetmesélési helyzet kevésbé konvencionális, az elbeszélő és a befogadó
