Oldal 86 [86]
OCR
IL. Tôrténetmesélés az informäciés korban | 85 Az autobiográfiai narratívában a szerző az alkotási folyamatban értelmezi és megfogalmazza saját családi, társadalmi, esetleg politikai viszonyrendszerét (Lanszki g- Horváth, 2017), mely ilyen értelemben identitáskonstrukció is, ugyanis tükrözi azt, hogy az egyén az adott időpillanatban életének melyik eseményét tartotta arra legalkalmasabbnak, hogy elmesélje, formába öntse (Bán g Nagy, 2016). A tantárgyi tartalmakat is feldolgozó iskolai digitális történetekben megjelenik a tartalomszervezés narratív formája, ilyenkor a DST egy téma egyéni újrafeldolgozását jelenti. A tanuló ilyenkor külső források és saját tapasztalatai elemzése és szintetizálása után saját logikája alapján építi fel szövegét, és jeleníti meg azt audiovizuális formában is digitális történetében. Összességében elmondható, hogy a DST jelentősége a folyamat hatása, valamint az artefaktum (digitális történet) kommunikációs és forrásértékében mutatkozik meg. A folyamat elősegíti a heterogén összetételű csoportok tagjai közötti elfogadást és pozitív attitűdváltoztatást segít elő, míg homogén csoportok esetén megvalósul egymás támogatása, a csoportidentitás kialakítása. A digitális történet az emberi önkifejezés kompakt formája, digitális és filmszerű formátuma lehetővé teszi egyszerű megosztását a web 2.0-ás platformokon. A videó tartalmaz képi elemeket, magját azonban a készítő által megfogalmazott szöveg jelenti, mely sajátos ötvözete az ember szóbeli és írásbeli verbalitásának. A digitális történetek több síkon is reprezentatívnak tekinthetők: megnyilvánulnak benne az egyén nyelvi, élettörténeti, kognitív specifikumai, de reprezentálja szűkebb kulturális környezetét is, míg globálisabb perspektívában ezek a produktumok az adott korra és társadalmi közegre jellemző narratív dokumentációnak minősülnek.
