Oldal 86 [86]
IL. Tôrténetmesélés az informäciés korban | 85
Az autobiográfiai narratívában a szerző az alkotási folyamatban értelmezi és meg¬
fogalmazza saját családi, társadalmi, esetleg politikai viszonyrendszerét (Lanszki
g- Horváth, 2017), mely ilyen értelemben identitáskonstrukció is, ugyanis tükrözi
azt, hogy az egyén az adott időpillanatban életének melyik eseményét tartotta arra
legalkalmasabbnak, hogy elmesélje, formába öntse (Bán g Nagy, 2016). A tantár¬
gyi tartalmakat is feldolgozó iskolai digitális történetekben megjelenik a tartalom¬
szervezés narratív formája, ilyenkor a DST egy téma egyéni újrafeldolgozását jelen¬
ti. A tanuló ilyenkor külső források és saját tapasztalatai elemzése és szintetizálása
után saját logikája alapján építi fel szövegét, és jeleníti meg azt audiovizuális for¬
mában is digitális történetében.
Összességében elmondható, hogy a DST jelentősége a folyamat hatása, valamint
az artefaktum (digitális történet) kommunikációs és forrásértékében mutatkozik
meg. A folyamat elősegíti a heterogén összetételű csoportok tagjai közötti elfoga¬
dást és pozitív attitűdváltoztatást segít elő, míg homogén csoportok esetén megva¬
lósul egymás támogatása, a csoportidentitás kialakítása.
A digitális történet az emberi önkifejezés kompakt formája, digitális és filmszerű
formátuma lehetővé teszi egyszerű megosztását a web 2.0-ás platformokon. A videó
tartalmaz képi elemeket, magját azonban a készítő által megfogalmazott szöveg je¬
lenti, mely sajátos ötvözete az ember szóbeli és írásbeli verbalitásának. A digitális
történetek több síkon is reprezentatívnak tekinthetők: megnyilvánulnak benne az
egyén nyelvi, élettörténeti, kognitív specifikumai, de reprezentálja szűkebb kultu¬
rális környezetét is, míg globálisabb perspektívában ezek a produktumok az adott
korra és társadalmi közegre jellemző narratív dokumentációnak minősülnek.