Oldal 29 [29]
28] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban
tehát kitalált történetek és a dokumentumfilmek esetén is beszélhetünk klasszikus,
történetmesélő, narratív felépítésű alkotásokról és úgynevezett nem narratív filmekről.
Mivel a narratív reprezentációk médiumfüggetlenek, így a narratológia vizsgálati
módszerei és megközelítései (mint például a befogadás-, a műfaj- vagy a kánonel¬
mélet) kiterjeszthetőek filmes és irodalmi elbeszélésekre is. Ahogyan az irodalmi
elbeszélések esetén, úgy a filmeknél sem a történettel (fabula), hanem az elbeszé¬
léssel, tehát a cselekménnyel (szüzsé) találkozik a néző.
Azonban míg az irodalom nyelvi eszközökkel képes időrendi és kauzális rendet
felállítani, addig a film saját poétikai eszközeivel állítja fel a tér és az idő összefüggé¬
seit (Kovács, 2002). A film előadó-művészeti alkotás, és mint ilyen a dramaturgiai
felépítés is meghatározza az elbeszélés hatáskeltő apparátusát. A filmes elbeszélés
konvenciói ennek megfelelően mások, mint az irodalmiéi, mivel nemcsak verbális
elemek (monológok, dialógusok), hanem vizuális eszközök (plánok, kameramoz¬
gások, montázstípusok, vágások, mise-en-scéne elemek, képkompozíció) és a han¬
gok is szerepet játszanak a történetmesélésben. Ezeknek az eszközöknek az alkal¬
mazása funkcióval bír a filmes elbeszélés szempontjából, de a műfajok ismerete is
segítheti egy-egy alkotás befogadását.
A film dramaturgiai felépítésében hierarchia érvényesül. Adott filmben látha¬
tó események meghatározott logikában következnek egymás után, amelyek kö¬
zött a téridő teremt egységet - mindez adja a film cselekményvilágát. A filmekben
vannak a cselekményvilágon belüli (diegetikus) és kívüli (nondiegetikus) elemek.
Például egy backstage musicalben a cselekmény logikája szerint a főszereplők elő¬
adnak egy zenés színpadi számot, ez diegetikus elem. Azonban az általános kísé¬
rőzene a cselekményvilág hangulatiságának kifejezésére szolgál. Képi szempontból
a lassítások, a gyorsítások vagy a bevágott flashbackelemek is a cselekményvilágon
kívül eső elemek (Kovács, 2002).
Elemzés szempontjából a képkompozíció a legkisebb szerkezeti egység, a leg¬
nagyobb pedig a teljes filmelbeszélés. A kepkompoziciökböl lesznek a beällitäsok,
a beállítások összevágásából a jelenetek, a jelenetekből a szituációk, a szituäciökböl
a felvonások, majd a felvonásokból a filmelbeszélés. A jelenet tekinthető a legki¬
sebb cselekményegységnek, melynek integritását a szereplők, a helyszín és a cselek¬
mény hármasa adja. A jelenetek elemezhetőek a filmelbeszélés egészében játszott
szerepük alapján, vagy önmagukban, a jeleneten belül található kisebb dramatur¬
giai egységek, témák alapján is. A jelenetek fordulat- vagy epizódfunkciót látnak el
a filmelbeszélésben, és ezeknek a megkülönböztetése hozzásegít a történet vázának
rekonstruálásához. Nagyobb tartalmi egység a szituáció, amely jelenetekből áll, és
fordulatok határolják. A szituációk tartalmilag összetartozó sorát szekvenciának
nevezzük (Kovács, 2009). Metz (1968) a szekvenciákat a filmelbeszélés elemezhető
stabil struktúrájának tartotta és nyolc szekvenciatípust határozott meg.
A jelenetekben, a szituációkban és az egész elbeszélésben is megtalálható a törté¬
neti ív. Branigan (1984) metaelméletében a filmelbeszélés elemzéséhez nem annyi¬
ra a narratológia fogalmi alapkészletét tartja alkalmasnak, hanem az ábrázolások
egymásba ágyazódását tekinti kiindulópontnak. Így a narrátor fogalmát kiiktatja,