Seite 27 [27]
26] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban
ber utánzása álljon a középpontban; 4. ,,a valószínűség és szükségszerűség szerint
haladjon, s így általános érvényű legyen" -— a költő olyan dolgokat meséljen el, ame¬
lyek megtörténhetnek; 5. , legyen benne váratlanság" — a megfelelő hatás érdekében.
Az elbeszéléssel szembeni elvárásai mellett Arisztotelész annak részeit is definiálta.
A mese részei tehát: 1. , a váratlan fordulat"; 2. , a felismerés"; 3. ,a szenvedés? A jel¬
lemábrázolás követelményeiről, a látvány szerepéről és a nyelvezetről is ír.
Már az ókori gondolkodóknál megjelent az elbeszélések formai csoportosítása, és
különbséget tettek a versformában vagy prózában írt művek között, hiszen a dcráma
és az epika differenciäläsähoz az elbeszelö szövegszintű jelenlétét vették alapul. Az
epikában közvetlenül szól az elbeszélő, míg a drámában a szereplők párbeszédein
keresztül bontakozik ki a cselekmény. Az elbeszélésekről való további rendszer¬
szintű gondolkodás azonban egészen a romantikus költészetelméletig, a Schlegel
fivérek munkájáig váratott magára, és Hegel volt az, aki a lírát meghatározta har¬
madik műnemként.
Ezt követően az újabb és üjabb narrativumok a münemi szubordinält rendszer¬
ben találtak helyet maguknak. , A műfajok funkciója, formája és hierarchiája, va¬
lamint a műfajcsoportok beosztása változhat irodalmi korszakonként, sőt egyes mű¬
fajok csak bizonyos nemzetek irodalmában találhatóak meg. A műfajok ezen kívül
a folyamatos átalakulás állapotában vannak? (Keszeg, 2011, p. 17) A történetme¬
sélés aktusai, témái, műfajai korszakonként, kultúránként és társadalmi csopor¬
tonként is változnak. Egyes témák, műfajok jelentőségüket veszíthetik, kizáród¬
hatnak a nyilvánosság teréből, míg mások különösen népszerűvé válnak, valamint
a narratívumok átalakulását is megfigyelhetjük. A keresztény ideológiát közvetítő
elbeszéléseket, a megtérés-, kárhozat- és misztériumtörténeteket követték a lovag¬
történetek, majd a felvilágosodás korától a nevelési célzatú narratívumok, az ipari
forradalmat követően pedig az ember és a technológia kapcsolatát feldolgozó elbe¬
szélések voltak a legkedveltebb témák. A 16. században kezdődött meg az a folya¬
mat, amely kettéválasztotta az elit által fogyasztott szerzői irodalmat és a többnyire
szájhagyományozott történeteket a populáris regiszterekben. A romantika korától
a nemzeti irodalmak, majd a századfordulótól a személyes elbeszélések váltak egy¬
re jellemzőbbé (Keszeg, 2011).
A műfajokhoz köthető narratív sémák segíthetnek az egyes elbeszélések értel¬
mezésében, a műfaji kategóriák azonban nem tekinthetőek állandónak. A műfajok
funkciója, formája és hierarchiája, valamint a műfajcsoportok beosztása változhat
irodalmi korszakonként, sőt egyes műfajok csak bizonyos nemzetek irodalmában
találhatóak meg. A műfajok a folyamatos átalakulás állapotában vannak (Imre,
1996). Todorov (1976) úgy vélte, a műfajok nem előzmény nélküliek, hanem di¬
namikusan egymásból fejlődnek ki, és az egyes műfajok sajátosságai új funkcióval
felruházva továbbélhetnek későbbi műfajokban.
A hagyományosnak tekinthető, rendszerelméleti jellegű műnemi-műfaji fel¬
osztáshoz képest új megközelítést alakított ki a híres formalista irodalomelméleti
gondolkodó, Frye, aki az összes emberi kultúrát meghatározó verbális struktúrát
visszavezeti a természeti létre utaló, a tudattalanból eredő struktúrára. Frye (1957)