Oldal 26 [26]
OCR
I. A történetmesélés interdiszciplináris megközelítése ] 25 írás nem bemutatás, jellemzés, lejegyzés, hanem sokkal inkább performatív aktus a barthes-i felfogásban, amely egyfajta , alany nélküli" megnyilatkozás, kinyilvánítás. 2.4. Műfajelmélet Az elbeszélések tipizálásának legközkeletűbb módja a műfaji besorolás. A műfaj maga is narratív sablon. Jerome Bruner (1996) úgy vélte, hogy a történet szereplőinek cselekedetei és az események az őket körülölelő narratív struktúra műfaja alapján nyernek igazi értelmet. Platón az Állam második könyvében megkülönbözteti az elbeszélés két fajtáját, az , igazat" és a , kitaláltat; majd megállapítja, hogy mindkettő nevelő célzatú, és a , mondákkal nevelés" már kora gyermekkorban elkezdődik. A harmadik könyvben leírja, hogy , az az elbeszélés, ha a költő elmondja a beszédeket és a beszédek közti eseményeket. Amikor a költő másvalaki szavait adja vissza, az az utánzás (mimészisz), amikor pedig a költő , nem rejtekezik; hanem utánzás nélkül leírja a cselekményt, az az elbeszélés (diégészisz). Amellett, hogy az elbeszélőt mint narrátort kiemeli, az elbeszéléssel kapcsolatban az időbeliségre is felhívja a figyelmet. Bár Platón művében műfajokat is megnevez (epikus költemény, tragédia és komédia), majd csak Arisztotelész lesz az a gondolkodó, aki a műfajoknak nagyobb figyelmet szentel. Arisztotelész a Poétikában leírja, hogy a költői mesterség a tragédiában és a komédiában éri el csúcsát. A mimészisz fogalmát Arisztotelész kitágítja, és minden költői tevékenységet ért alatta. A töredékes mű első részében pontos leírást ad a tragédia és akomédia megkülönböztető jegyeiről, majd a második részben a célját is megnevezi. A tragédia Arisztotelész szerint jó jellemek ábrázolása, míg a komédia rossz jellemeket mutat be a nevetségesség tekintetében. Formai szempontból is bemutatja a két műfajt, utal a versmértékre és az elbeszélés időbeliségére is. Arisztotelész részletesen összehasonlítja az eposzt és a tragédiát terjedelem, versmérték és tematikus jellemzők alapján. Már e korai műben rendkívül sok rendszerszemléletű gondolatot találunk az elbeszéléssel kapcsolatban. Arisztotelész mesének nevezi a történések (pragmalta]) összerakását. A tragédiát úgy határozza meg, hogy hat kötelező elemből kell állnia, melyeket tovább csoportosít az utánzásban betöltött szerepük alapján. Az utánzás eszközei: a mese és a jellemek; az utánzás módja: a nyelvezet; az utánzás tárgya: az érvelésmód, a látvány és az ének. Az , alkatelemek" közül Arisztotelész a mesét (müthosz), tehát a történések összeállítását tartotta a legfontosabbnak, amely szerinte nem emberek, hanem a cselekvések utánzása volt. Arisztotelész úgy vélte, hogy a tragédia a váratlan fordulatokkal (peripeteia) és a felismerésekkel (anagnóriszisz) gyönyörködtet. A mesével szemben Arisztotelész öt követelményt állított, melyek a következők: 1. , legyen zárt egész" — tehát legyen rendezett, legyen eleje, közepe és vége; 2. , legyen bizonyos nagysága" -— megjegyezhető hosszúságú, ne túl rövid és ne túl hosszú; 3. , a mese egysége legyen elsődleges" — a cselekvés, és ne az em
